261/4. A leltározott elégedettség — A stabilitás ára

Henderson egyáltalán nem mutatott meglepetést a falból előugró fiók láttán. Nyugodt, precíz mozdulattal benyúlt a sötét nyílásba, és három, vékony bádoglemezre nyomtatott ívet húzott elő, amelyeknek a szegélye halkan vibrált.
– Elégedettségi kérdőív – nyújtotta át az iratokat az Új vevőnek és a hirtelen elsápadó Antikváriusnak. – Kérem, kizárólag a maximális értékelést jelöljék be. A csillagok száma ugyanis itt nem puszta véleményt tükröz, hanem az Antikvárius úr anyagi kohézióját szavatolja ebben a szektorban. Ha közepest adnak, a rendszer azonnal megkezdi a tizedelését.
Az Antikvárius rémülten szorította magához a hideg bádogot, miközben a saját ujjait hirtelen kissé áttetszőnek érezte a folyosó félhomályában. Henderson eközben már a következő lépésre koncentrált.
– Most pedig a látogatói igazolásokat kérem – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tekintetével már a sarkon túl megnyíló, sötéten ásító csigalépcsőt mérte fel, amely az egyetlen épkézláb menekülési útvonalnak tűnt, mielőtt a leltári zárlat teljesen elszigetelné őket a külvilágtól.
A Köpcös úr megpróbált volna tiltakozni, de a talpa alatti számozott vonalak kékes fénnyel izzani kezdtek, végképp a kövezethez láncolva őt. Henderson azonban nem várt a válaszra. Elegáns mozdulattal az újonnan feltárult csigalépcső felé terelte a társaságot, miközben a mélyből nehéz, ózonos huzat csapott fel, jelezve, hogy a lenti szinteken valami hatalmas gépezet lendült mozgásba.