261/1. A tranzakciómentes opció — A bélésbe varrt leltár

Mr. Henderson ünnepélyes kimértséggel lépett a megszólaló vitrinhez. Zsebéből apró, hatszögletű ezüstkulcsot halászott elő, s egyetlen kecses mozdulattal feltárta az üvegajtót. Odabent, a fényezett bársonypárnán egyetlen, gőzölgő szélű rézkártya pihent.
– A rendszer rendkívül gyorsan dolgozik – jegyezte meg Henderson, miközben cérnakesztyűs ujjaival kiemelte a lemezt. – A kötelező elégedettségi visszacsatolás feldolgozása megtörtént. Most következik a látogatói státusz megszilárdítása.
A Köpcös úr riadtan pislogott. Egyik kezével a fagyottan álló, megkeményedett bőrű Antikváriust próbálta megtámasztani, de a férfi olyan nehéznek és élettelennek tűnt, mint egy tölgyfából faragott szobor.
– Mi... mi nem akarunk semmit megszilárdítani – nyögte a Köpcös úr szaggatottan. – Csak a kijáratot keressük.
– A kijárat kifejezést a leltárszabályzat 1884 óta nem használja, mert félreértésekre adott okot – válaszolta Mr. Henderson szelíd mosollyal. – Helyette a „tranzakciómentes távozási opció” van érvényben. Ehhez csupán egy apró, formális igazolásra van szükség a kabátja belső zsebéből.
Az Új vevő hátrálni próbált, de a mögöttük húzódó rézrekeszek sora éppen ekkor gördült arrébb egy halk kattanással, elzárva a visszavezető utat. A Köpcös úr remegő kézzel nyúlt a zakója alá, hogy elővegye a névjegykártyáját, ám az ujjai papír helyett valami hideg, szögletes fémet érintettek a saját bélésében.
A folyosó távoli szegletében egy apró, világító rézszem pislogott fel a sötétből.