258/3. A szinkronizált léptek — A visszaléptetett idő

A boltajtó üvege megremegett, ahogy az új vevő belépett, kezében egy apró ezüst zsebórával. Arca feszült volt, a sietségtől és az értetlenségtől teljesen kipirult. Észre sem vette, hogy az Antikvárius feje már a mennyezeti gerendákat súrolja, sem azt, hogy a köpcös úr a sarokban kétségbeesetten próbálja visszatekerni a végtelenül megnyúlt sárgaréz mérőszalagot.
– Csak egy apró igazítás kéne – mondta az új vevő feszülten, és a pultra helyezte a szerkezetet. – Késik. Pontosan három percet minden órában.
Az Antikvárius lassan letekintett a magasból. Mellkasából, a zümmögő fémnyomda mélyéről fogaskerekek száraz kattogása hallatszott.
– Nem az óra késik, fiatalember – dörögte a gigászi boltos. – A másodpercek tágulnak, hogy kényelmesebben elférjenek a térben. Ez a tölgyfa-szabvány sajátossága.
A köpcös úr ekkor ijedten felkiáltott: a mérőszalagján a fémnyomda épp most jelölte ki Mr. Horváth leltári számát. Ezzel egy időben a távozni próbáló Mr. Henderson cipősarkában a sárgaréz fogaskerék dühödten pörögni kezdett. Amikor az új vevő dühösen megrázta a zsebóráját, Henderson lába automatikusan hátrafelé mozdult, mintha egy láthatatlan áttétel fűzné össze őket a padló alatt.
Minden egyes kattanással, amit a hibás zsebóra hallatott, Mr. Henderson egy merev lépést tett hátrafelé, egyenesen vissza a pult irányába. Az ajtókeretből ekkor egy apró, sárgaréz számlap emelkedett ki, halk zümmögéssel mérve a visszafelé folyó távolságot.