258/1. Az esernyő záródási szöge — A makulátlan méret

A boltajtó feletti harang nem szólalt meg, inkább csak egy száraz, fémes köhintéssel jelezte az érkezőt. Az új vevő lépett be, aki a kinti porszáraz idő ellenére is szorosan összecsukott esernyőt tartott a kezében, és úgy lépkedett, mintha tojásokon járna. Mr. Henderson és a köpcös úr szorosan a falhoz lapultak, igyekezve minél kisebb helyet elfoglalni a mennyezetig magasodó, tölgyfaillatú házigazda árnyékában.
Az új jövevényt láthatóan egyáltalán nem zökkentette ki az Antikvárius gigantikus mérete. Céltudatosan lépett a pulthoz, megigazította hajszálvékony bajszát, majd letette sárgaréz bilétáját a fára. Az esernyője, ahogy a pultra került, azonnal halk, ritmikus kattogásba kezdett, tökéletes összhangban a bolt mélyéről hallatszó új, mechanikus zajokkal.
– Kisebb pontatlanságot észleltem a legutóbbi iktatásnál – mondta a fegyelmezett vevő, miközben hideg, szürke tekintetével a gigantikus házigazda mellkasába épült fadobozra nézett. – Miután az archívum rögzítette a személyes tételemet, az esernyőm egyszerűen nem hajlandó becsukódni a megszokott módon. Mindig megáll pontosan egy milliméterrel a teljes záródás előtt.
Az Antikvárius lassan előrehajolt. Mellkasából, a beolvadt tölgyfadoboz mélyéről halk, dallamos zümmögés áradt, mint egy elégedett, de fémből készült méhkasból.
– A Henderson-archívum nem hibázik, uram. Csupán optimalizálja a tárgyak térfogatát az új rendszerkövetelményekhez – felelte a toronyszerű alak, miközben ujjai halkan doboltak a pulton.
A vevő gyanakodva nézte a saját kezét, amely hirtelen furcsán nagynak tűnt az esernyő markolatához képest. A bolt sarkában, egy sötét polcon lévő nehéz, vaskapcsos könyv ekkor halkan megmozdult, és a lapjai maguktól, lassan lapozódni kezdtek a sötétben.