257/8. A suttogó rézlegyező — A megnyúlt házigazda

Az Antikvárius hirtelen kiegyenesedett, és a köpcös úr legnagyobb döbbenetére úgy tűnt, mintha a férfi fizikailag is megnyúlt volna: válla szélesebbnek, feje pedig jóval magasabbnak látszott, mint alig néhány perccel korábban, mintha a bolt sötét sarkaiból áradó feszültség valósággal felpumpálta volna a testét.
– Ez csupán a mélyraktár automata liftjének ellensúlya – mondta az Antikvárius, immár szokatlanul mély, zengő hangon, miközben fentről, szinte óriásként tekintett le a látogatókra. – Semmi ok az aggodalomra. A láncok kenése szintén a rendszer része.
Mr. Henderson óvatosan közelebb lépett a pulthoz, reménykedve abban, hogy a gép végre kiadja a keresett bizonylatot. A korábban felpattant pultfiókból ekkor egy apró, rézlemezekből álló, szétnyitható legyező emelkedett ki. A lemezkéken nem betűk, hanem apró, tölgyfalevelet formázó lyukak voltak, amelyek pontosan a fagyos huzat útjába álltak, így a kiáramló levegő furcsa, fütyülő dallamot játszott.
A köpcös úr gyanakodva figyelte a dallamot, amely kísértetiesen emlékeztetett egy régi gyászindulóra.
– Ha ez egy leltári rendszer – jegyezte meg a köpcös úr, miközben megpróbálta elkerülni az Antikvárius egyre növekvő árnyékát –, akkor miért akar minket megzenésíteni?
A dallam hirtelen megszakadt, ahogy a rézlegyező összecsukódott, s helyette egy nehéz, tölgyfaillatú fadoboz csúszott elő a fiók mélyéről, egyenesen Mr. Henderson reszkető kezei felé.