257/4. A rézgolyó visszajárója — A téves túlfizetés

A látogató elmosolyodott, s egyetlen elegáns mozdulattal lehajolt a rézgolyóért. A hüvelyk- és mutatóujja között forgatva vizsgálta az apró, fényes tömböt, mely alig volt nagyobb egy érett meggymagnál.
– Úgy tűnik, az archívum mégis ad visszajárót – jegyezte meg könnyedén, miközben a halvány lámpafény felé tartotta. – Vagy ez lenne a számlakorrekció tárgyiasult formája?
– Csupán egy kilazult csapágygolyó a régi padlóburkolat alól – igazította meg pápaszemét az Antikvárius, igyekezve megőrizni a tudományos hűvösséget. – A tizenkilencedik századi mechanikus polcrendszerek óhatatlanul hullajtanak némi kötőelemet az évtizedek során. Semmi köze a leltárhoz.
A férfi elégedetten bólintott, s már épp a zsebébe süllyesztette volna a rézgolyót, amikor a pult sárgaréz szegélyén egy addig észrevétlen, félköríves mélyedés pattant ki egy halk klakk kíséretében. A vájat mérete milliméterre egyezett a fémgolyó átmérőjével.
– Azt hiszem, a rendszer nem szereti a rendezetlen egyenleget – mondta a látogató, és mozdulatában a legcsekélyebb félelem nélkül a nyílásba fektette a golyót.
A rézgolyó egyetlen könnyed gördüléssel eltűnt a sötét járatban. A fal mögötti Henderson-archívum tölgyfa burkolatában ekkor lassú, ritmikus kattogás kezdődött, mintha egy láthatatlan gépíró betűről betűre kopogtatna egy egészen hosszú nevet.