257/3. A papírcsík egyenlege — A fegyelmezett számla

Az Antikvárius óvatosan, szinte két ujjal csípte fel a még meleg papírszalagot. A friss koromillatú betűk egyetlen, katonás sort alkottak a papíron: H-365: KIEGYENLÍTVE (MÓDOSÍTÁS ALATT).
– Nos, úgy tűnik, a rendszer valóban regisztrálta a kulcsot – mondta az Antikvárius, miközben igyekezett úgy tenni, mintha naponta kapna nyugtákat a mennyezetből potyogó rézcsövekből. – Egy apró adminisztratív pontosítás az egész. A nagyapja valószínűleg csak egy elmaradt tétel kamatait akarta rendezni így utólag. Egy egyszerű pecsét, és a könyvek tiszták lesznek.
A látogató megértően bólintott, s kezét a pulton pihentetve finoman megkocogtatta a rézkulcs tollát. – Valóban. Nagyapám gyűlölte a kerekítési hibákat. Mindig azt mondta, a pontatlanság olyan, mint a moly a szövetben: lassan rág, de a végén hordhatatlan lesz a kabát. Feltételezem, a könyvelés most már hibátlan.
Mielőtt az Antikvárius válaszolhatott volna, a fal mögötti Henderson-archívum nehéz, tölgyfa burkolata mögül mély, ritmikus szívó hang hallatszott, mintha egy gigantikus tüdő vett volna mély levegőt a poros papírok között. A pult alatti fiókok egyszerre rezzentek meg, a sárgaréz fogantyúk halkan csilingeltek.
A látogató elegánsan zsebre dugta a kezét, és a kijárat felé indult, de a küszöb előtt hirtelen megtorpant. A padló egyik rése közül egy egészen apró, tömör rézgolyó gördült elő, halk fémes koccanással megállva a férfi cipőjének orránál.