257/2. A rézkulcs igazítása — A precíz hagyaték

Az Antikvárius óvatosan, megfeszülő ujjakkal hajtogatta szét a selyempapírt. A rézszegélyű naptár lapjain a napok helyén apró, mélyre vésett számok sorakoztak, ám a hónapok nevei helyén csupán betűkódok álltak: H-001-től H-365-ig.
– Úgy tűnik, a nagyapja meglehetősen szisztematikus ember volt – jegyezte meg az Antikvárius, miközben igyekezett leplezni a hangja remegését. – A dallamcsillag rugója valószínűleg csak túlfeszült. Egy gyors tisztítás, és már vissza is térhet a mindennapi teendőihez.
A látogató elégedetten bólintott, majd bőrkesztyűs kezével egy apró, csillogó rézkulcsot csúsztatott a pultra. A kulcs tollán lévő marás kísértetiesen hasonlított a Henderson-archívum belső paneltartó kulcsaira.
– Nagyon lekötelezne – válaszolta a férfi halk, derűs hangon. – Családi hagyomány nálunk, hogy a nyitóegyenleget mindig naprakészen tartjuk. Nagyapám mindig azt mondta: a jó óramű nem zenél, hanem könyvel.
A pult feletti árnyékból ekkor halk, mechanikus sziszegéssel egy finom fémkar ereszkedett alá. A szerkezet nem a naptárat, hanem a rézkulcsot pásztázta végig egy halvány vörös fénysugárral. Az Antikvárius hátán végigfutott a hideg, ám a látogató meg sem rezdült; csupán udvarias mosollyal igazította meg sötétkék kabátja hajtókáját.
A mennyezeti rézcsőből ekkor egy keskeny papírcsík hullott a pultra, rajta egy frissen nyomtatott számsorral.