256/5. A hiányzó alkatrész — Az egyenleg beállítása

A sárgaréz szék elnyelődött a mélyraktár homályában, s a nehéz acélcsapóajtó fémes csattanással zárult le mögötte. A csikorgás elült, a csengő csilingelése pedig halk, szabályos lüktetéssé szelídült a falak mögött.
A Leltárvezető zöld fénynyalábja visszatért a pulton maradt bádogdobozra, amely most először hagyta abba az idegesítő kattogást. A csuklós fémkarok elképesztő precizitással pattintották fel a zárat.
Az Antikvárius közelebb óvakodott, kíváncsian nyújtogatva a nyakát a pult felett. A doboz belsejében nem aranypénz vagy elsárgult adóslevél lapult, hanem csupán egy miniatűr, sárgarézből öntött fogaskerék. A Leltárvezető fémkarja egyetlen mozdulattal beemelte a gépezet saját kebelébe. A kattanás tökéletes volt: a Horváth-család évszázados adóssága nem pénzbeli volt, hanem maga a hiányzó alkatrész, amelyet az örökös fizikai jelenléte szolgáltatott ki a gépnek.
– A leltári hiány megszüntetve. Az egyenleg nullázva – közölte a Leltárvezető száraz, fémreszelékes hangján, miközben az üres bádogdobozt az Archívum legfelső polcára süllyesztette.
A mélyraktár nyílása visszacsapódott, s a sárgaréz iktatószék lassan, csikorgás nélkül visszagördült a pult elé. Üres volt, ülése makulátlanul fénylett, készen a következő bejegyzésre.
Az Antikvárius épp megkönnyebbülten sóhajtott volna fel, amikor a küszöbön halk, kárpitozott léptek zaja visszhangzott, s a félhomályból egy ezüstgombos sétapálca hegye bukkant elő.