256/4. A sárgaréz iktatószék — A rugalmas marasztalás

A köpce úr esze ágában sem volt beleülni a kárpitozatlan sárgaréz székbe, amely még halkan gőzölgött a padlóhasadék felett. Ám a pulton integető miniatűr rézszerkezet altatódala furcsa zsibbadást árasztott a térdeibe. Amint a nadrágja érintette a hideg fémülést, a szék rugós karfái azonnal zártak, s elképesztő precizitással simultak a zakója szabásához.
– A beülés sikeres. A kamatigény rögzítve – állapította meg a Leltárvezető gépies, rezsónyakú hangján. – A hiányzó alkatrész visszaépítési eljárása a közvetlen örökös fizikai jelenlétét követeli meg.
A pult belső szerkezetéből fémkar nyúlt ki, végén egy izzó fémnyomdával. A köpce úr megpróbált tiltakozni, de a kar nem a bőrét, hanem a zakója bal hajtókáját vette célba: gőzölgő, rézszínű nyomot hagyott a szöveten. A bélyegző pontosan a „Horváth-örökség: Aktív tétel” feliratot formázta meg.
Az Antikvárius a pult túloldalán, a roskadozó könyvespolcok árnyékában állva fojtott levegővel figyelte, ahogy a vendég cipőtalpa lassan egybeolvad a szék fém lábtartójával. Nem volt benne erőszak, csupán a bürokratikus elkerülhetetlenség száraz, fémes nyugalma.
– A regisztrációs fázis lezárult. Kezdődik a mélyraktári szinkronizáció – mondta a Leltárvezető, s fekete fémcsápjaival megnyomott egy rézgombot a pult élén.
A láncok ekkor megrándultak, s a sárgaréz szék a köpce úrral együtt lassú, folyamatos mozgással megindult hátrafelé, a mélyraktár sötét alagútja felé. A nyílás mélyéről egy fémes, üveghangú csengő ritmikus csilingelése hallatszott.