256/2. A doboz rezonanciája — A családi teher

A köpce úr megszeppenten húzta vissza az ujjait a bádogdoboz széléről, mintha felforrósodott kályhaplatnihoz ért volna. Hirtelen hátraarcot készült venni, ám a Leltárvezető sárgaréz csuklópántjai egyetlen halk kattanással lendültek át a tölgyfapult felett, és finoman, de határozottan elzárták a visszavezető utat.
– A családi legendárium alighanem tévedett – dadogta a látogató, miközben homlokáról egy kövér izzadságcsepp gördült le a pult porába. – Nem elszámolás ez, hanem csupán egy zálogba csapott óramű-alkatrész. Tévesen tetszettek beinvitálni, elnézést a zavarásért!
A Leltárvezető kifejezéstelen arca meg sem rebbent, de a kabátja alól kiszűrődő fogaskerekek csikorgása hirtelen ritmust váltott. A bádogdoboz belső, száraz kattogása bámulatos pontossággal szinkronizálódott a kezelő mellkasából hallható, gépies ütemmel. A bevételező nyílásból felszálló gőz kámfor- és antik iratszagot árasztott.
– A Henderson-archívum nem ismeri a tévedés fogalmát – szólalt meg a fémes hang. – A leltári tételek automatikusan bevonzzák a hozzájuk tartozó felelőst. Kérjük, mutassa fel a bevizsgálási illetékmentességet.
A köpce úr óvatosan a kabátja belső zsebébe nyúlt, abban a reményben, hogy egy semmitmondó villamosjeggyel félrevezetheti az automatát. Amikor azonban kihúzta a gyűrött papírost, a szélén nem nyomdai tinta, hanem egy frissen beütött, halványan izzó sorszám virított: pontosan ugyanaz a karaktersor, mint amit a bádogdoboz aljába karcoltak.
A pult alatt ekkor súlyos fémdobbanás rezdült, s a mélyraktár felőli szellőzőrácson át egy keskeny, zöldes fénysugár vetült a köpce úr cipőjének orrára.