255/6. A Csengő Visszhangja — Leltári Nyugalom

A rézharang csilingelése még halkan rezgett a téglák között, amikor a falnyílás fedele egy határozott, záró csattanással a helyére ugrott. A rés feletti apró sárgaréz számláló kereke szaporán pörögni kezdett, majd egy utolsó, elégedett kattanással megállt a H-402/B állásnál.
Az Antikvárius még mindig a hideg falnak feszülve állt, s mereven bámulta a zárólemezt. Csak a saját felgyorsult légzését hallotta, amíg egy apró, pneumatikus szisszenés meg nem törte a csendet. A falból kinyúlt egy hajszálvékony rézcsipesz, s egy frissen nyomtatott, még meleg kartotéklapot ejtett az alatta lévő, polírozott tálcára.
– Horváth Jenő, minősített gyűjtői elem. Állapota: besorolt – olvasta fel az Antikvárius szigorú éllel a hangjában, miközben óvatosan a kemény papírért nyúlt. A kartoték alján apró betűs, gépelt kiegészítés állt: Rendszeres portalanítást és évi kétszeri olajozást igényel.
A férfi ingerülten a pultra hajította a lapot. A boltban ugyan helyreállt a rend, de a mélyraktár felől érkező halk, ütemes dobolás nem szűnt meg. Mintha a falak mögött elterülő hatalmas archívum éppen az új szerzemény végleges elhelyezésével lett volna elfoglalva. Az Antikvárius a bejárathoz akart lépni, hogy végre rácsapja a reteszt a világra, ám a padlóburkolat szélén hirtelen egy apró réznyílás pattan ki.
A sötét járatból egy vékony rézdrótra függesztett, gravírozott azonosító biléta emelkedett ki csendesen.