255/4. Az Optikai Glória — A Rendszerezés Művészete

A rézszínű lencse nem pusztító lézersugarat lövellt ki, ahogy azt az Antikvárius félve várta, hanem egy meleg, sárgás fénysugarat vetített Mr. Horváth zakójának hajtókájára. A fény aprólékosan végigpásztázta a gyapjúszövet szálait, miközben a mélyraktár mélyéből egy halkan csattogó mechanikus írógép ritmikus hangja szűrődött ki.
– Remélem, a közüzemi díjak rendezve vannak – suttogta az Antikvárius szárazon, bár tudta, hogy a válasz már aligha érkezik meg.
A robotkar a mérés végeztével meglepő gyengédséggel nyúlt be Mr. Horváth belső zsebébe. Egy összehajtott, gyűrött villanyszámlát és egy fél csomag mentolos cukorkát emelt ki onnan. A falon egy újabb, egészen apró fémrekesz pattan ki – kifejezetten a személyes, ám irreleváns papírhulladék számára. A cukorka halk, száraz koppanással landolt a rekesz alján.
Henderson rendszere nem tűrte a hanyagságot: az emberi életrajzokat szigorúan mentesíteni kellett a hétköznapi banalitásoktól. Az Antikvárius megkönnyebbülten sóhajtott volna fel, de a mennyezeti síneken ekkor egy újabb szerkezet gurult elő. Ez nem kar volt, hanem egy nagy, rézkeretes fémnyomda, amelynek tárcsái veszettül pörögtek.
A pörgés hirtelen megállt, s a fal mögött egy nehéz, fémes fiók nyikorgása jelezte: a mélyraktár készen áll a fogadásra.