255/2. Az Aktatáska Elválása — A Henderson Protokoll Új Fejezete

Az Antikvárius ismerős reszketéssel a gerincében nézte, ahogy a robotkar alig hallható zúgással ereszkedett lefelé. Ez nem a szokásos, por eltávolítására szolgáló gyengéd mozdulat volt. A kefék, melyeket valaha kényes archív papírokhoz terveztek, most nyugtalanító erővel pörögtek, finom sörtéik megcsillantak a mélyraktár homályos fényében. Egy apró, szinte észrevehetetlen, piros lézerpont villant fel a kar ízületéből, pásztázta Mr. Horváth mozdulatlan alakját, egy pillanatra elidőzött a gondosan ápolt bajszán, majd riasztó pontossággal a kopott bőr aktatáskán állapodott meg.
A kar megállt, mechanikus ízületei halkan kattogtak, mint egy régi könyvtáros, aki épp a torkát köszörüli. Aztán hirtelen, precíz mozdulattal egy apró, fém karom nyúlt ki a zizegő kefék közül. Nem polcra helyezésre tervezték, sem tisztításra. Inkább… rögzítésre. A karom ügyesen kioldotta az aktatáskát Mr. Horváth mellkasához erősítő szíjakat. Az Antikvárius hunyorogva nézte, ahogy a kar óvatosan felemeli a táskát, mintha az lenne a rendszerezés első és legfontosabb lépése. Egy apró, csillogó, szerszámnyomoktól barázdált réztábla csúszott elő a kar oldalából. Ezen a táblán apró, mégis élesen kivehető betűk formálták a következő mondatot: „A tartalom a forma része. Henderson Protokoll, 7.3. alfejezet.”
Mr. Horváth bajsza meg sem rezdült, még a levegőben lebegő aktatáska látványára sem. Az Antikvárius nyelt egyet. A Henderson protokoll mindig is a precizitásáról volt híres, de az aktatáska elkülönítése a tulajdonostól ilyen demonstratív módon, egyenesen a „polckészítés” előtt, új volt a számára. Talán ez az újítás segít majd Mr. Horváthnak abban, hogy a lehető legátfogóbb „Vevő Könyve” legyen? Valószínűleg nem.
A robotkar, mely most már az aktatáskát tartotta, enyhén visszahúzódott, majd elfordult egy új, eddig észre sem vett nyílás felé a falban.