255/10. A Végső Egyenleg — A Tulajdonosváltás Illetéke

Az Antikvárius óvatosan leereszkedett, és két ujjheggyel felvette a parkettán kunkorodó, keskeny papírszalagot. A gépelt betűk még melegek voltak, s a friss nyomdafesték szaga keveredett a mélyraktár száraz, gépolajos gőzével.
A szalagon nem megszokott reklamációs jegyzőkönyv állt, hanem egy véglegesített leltári kimutatás. A fémnyomda szögletes precizitással tüntette fel az imént bekebelezett vevő új statusát: *Hiányzó Leltárvezető Főmechanikus pótolva. Tisztség elfoglalva.*
Az Antikvárius elhűlve meredt a sorokra, de mire felfoghatta volna a bürokratikus átminősítés abszurditását, a papírcsík alján egy újabb, még gőzölgő mondat türemkedett ki: *Korábbi kezelő létszámfeletti tartozékká vált. Bevonási illeték azonnal esedékes.*
A hátsó ajtó ekkor halk, fémgolyós kattanással tárult ki. A sötét nyílásból nem a megszokott huzat áradt ki, hanem egy fémízületekkel kiegészített, ázott télikabátos kar nyúlt ki komótosan. A rézzel megerősített ujjak között egy csinos, frissen dobozolt bevételezési karton világított.
– A reklamációt lezártam – szólalt meg a sötétségből a korábbi vevő gépiesen csikorgó, ám felettébb magabiztos hangja. – Kérem, fáradjon be a selejtezőcsőbe!
Az Antikvárius gépiesen kiigazította a szemüvegét, s meg sem próbált ellenkezni: a Henderson-archívum szabályzata ellen végtére is nem létezett fellebbezés. Miközben a fémkar száraz sziszegéssel berántotta őt a raktárba, a bolt frontális ajtaján halkan megszólalt a rézcsengő, és a küszöbön átlépett egy sötét kalapos úr, aki gyanakvóan szorongatott a hóna alatt egy gyanúsan kattogó bádogdobozt.