254/1. Az Új Beléptetés – A kézikocsi rejtélye

A zümmögés felerősödött, távoli morajból határozott, berregő lüktetéssé vált, átjárva a padlót. A szikrázó porban egy sötét kontúr kezdett kirajzolódni, egyre közelebb. Az Antikvárius, fülében még a rézkulcs koppanó hangjával, alig mozdult. Arcán a felismerés, mint jéghideg zuhany, végigfutott: ő nem a kijáratot kereste, hanem a bejáratot. A bejáratot, amit most kinyitott valaki másnak.
Ahogy a zaj forrása közelebb ért, a mélyraktár homálya felfedte az érkezőt. Nem kísérteties szellem, nem rettegett mechanikus őr, hanem valami sokkal hétköznapibb – és éppen ezért abszurdabb. Egy rozsdásodó kézikocsi volt az, amelyen egy meglehetősen elgémberedett, ám láthatóan élő ember kuporgott. Ő volt az Új Vevő. Az Antikvárius valahogy megérezte, hogy az erőtlen mozdulatokkal tiltakozó alakot nem ő tolja, mégis mintha a saját keze mozgatta volna a szerkezetet. A kézikocsi nyikorgása tökéletesen harmonizált a forgó leltári szerkezet halk zümmögésével.
Az Új Vevő, aki eddig csak halk morgással nyugtázta sorsa kanyarulatait, most kissé felemelte a fejét. Szemei, két apró lencsés pont, az Antikváriusra meredtek, mintha egy kérdést akarnának feltenni. „Mi történik?” – olvasta ki az Antikvárius. „Éppen ez az,” gondolta. „Te leszel az *Új Beléptetés*. Én pedig… a ‘Henderson’.” A szerkezet „ÚJ BELÉPTETÉS” felirata halványan világított, mintha várná.
A kézikocsi megállt a forgó szerkezet előtt, az üres kulcslyukkal szemben. Az Antikváriusnak nem maradt más választása, mint befejezni, amit elkezdett. Mély sóhajjal megragadta a tolórudat. Egy apró, mechanikus kattanás hallatszott a szerkezet belsejéből, mintha maga is türelmetlenül várná a folytatást. Az Új Vevő felnyögött, és kissé hátrálni próbált, de a kézikocsi, mintha mágnes vonzotta volna, lassan, de megállíthatatlanul haladt előre a nyitott rés felé. A por felkavarodott, és az Antikvárius látta, ahogy a „HENDERSON” feliratú fogaskerék apró fényjelzéssel üdvözli az új érkezőt.