253/4. A rézfolyosó hívása — A lüktető árnyék

Az Antikvárius ujjbegyein még ott lüktetett a H-tárgy hideg féme, amikor a kattogás hirtelen felerősödött, és a szemközti fal egy része – mely addig tömörnek tűnt, mint az ólom – lassú, morgó zúgással félrecsúszott. Nem nyílt, hanem visszahúzódott, mintha egy láthatatlan, óriási kéz hirtelen megunta volna a rejtőzködést. Mögötte nem sötét üreg tátongott, hanem egy szokatlanul tiszta, halványan vöröses fénnyel megvilágított folyosó bontakozott ki. Ennek a folyosónak a végén, mintegy fókuszpontként, egy újabb, erősebben pulzáló vörös fényforrás táncolt, valami ismerős, de mégis torz árnyékot vetve.
Az Antikvárius, akinek tériszonyát a bürokratikus abszurd iránti vonzalma sokszor felülírta, most tétovázott. A H-pecsét a táskájában mintha melegebbre váltott volna, egy néma jóváhagyást adva. Vajon ez a „hiányzó modul” nem is egy tárgy, hanem egy *helyszín*? Egy olyan hely, ahol a hiány nemcsak termelődik, hanem valóságos, tapintható formát ölt? A „fal mögötti hívás” most már egyértelműen vonzotta, mint egy ritka kiadású könyv, aminek csak a borítóját látta.
Némi hezitálás után, ami nagyjából egy antik bútor árverezési jegyzőkönyvének végigolvasásával volt egyenlő, az Antikvárius előre lépett. Lábai alatt a padló anyaga megváltozott: a korábbi porlepte, repedezett beton helyett sima, hideg, polírozott rézre lépett. A folyosó falai is rézlemezekből álltak, illesztéseik pontosak voltak, mint egy jól szervezett hivatalnoki rendszer. A vörös fény innen, a falakból áradt, és a réz felületén különös árnyékokat vetett. Mintha a folyosó maga lélegezne.
Minden lépéssel a kattogás, ami a nyílás megjelenésével kezdődött, egyre hangosabbá vált, de már nem volt dallamos. Inkább egyfajta ritmikus, fémes csattanás volt, mintha valami óriási, mechanikus szív dobogna a folyosó mélyén. Az Antikvárius egyre közelebb került az árnyékhoz, ami a folyosó végén táncolt. Ez az árnyék már egyre inkább egy torzóra emlékeztetett, valami ismerős, de mégis idegen formára, amely a vörös fényben rezonált. A félelem szorította a torkát, de a könyvtárosok végzetes kíváncsisága erősebb volt. Egy újabb „H” betű bontakozott ki előtte, és ez nem egy tárgy volt, hanem egy fenyegető ígéret.