253/3. A rezonáló H — A fal mögötti hívás

Az Antikvárius, akinek lelke a hiány finom árnyalataiban lubickolt, most egyenesen egy vörösen pulzáló, szótlan parancs előtt állt. A „H” pecsét súlya a táskában, és a fény hívogató rezgése együtt sugallta: az idő sürget. Szemüvegét igazítva, ami nála mindig a mélyebb gondolatok, vagy épp a porfújás előjele volt, a könyvespolcok felé fordult. Ezek a polcok, a mélyraktár megszokott díszleteként, most egy rejtett utat takartak, egy útvesztőt a feledésbe merült enciklopédiák és porlepte lexikonok között, ahol a logikát rég szabadságolták.
Óvatosan félretolt egy tornyosuló atlaszrakást. Mögötte egy szűk, alig látható résen szűrődött be az a bizonyos, makacsul bíborvörös fény. Inkább egy repedés volt a valóság szövetén, mintsem egy rendes ajtó. A klausztrofóbiások rémálma, de az Antikvárius, akiben a könyvtárosok különös kíváncsisága és a vén antikváriusok megvesztegethetetlen kitartása egyszerre élt, nem riadt vissza. Főleg, ha egy jó rejtélyről, vagy a „hiányteremtés” következő moduljáról volt szó. Átpréselte magát, régi bőrkabátja susogva súrolta az avas papírlapokat, az új táska pedig tompa puffanással koccanva jelezte, hogy vele van.
A járat egy kisebb, szinte kör alakú terembe nyílt. Itt a vörös fény már nem szétterjedt, hanem egy középen álló talapzat köré koncentrálódott. A talapzaton, minden értelmes funkciót híjával, egy magányos, fényes, tökéletesen H-alakú tárgy ült. Túl nagynak bizonyult levélbontónak, túl kicsinek kabátállványnak, és túl elegánsnak egyszerű papírnehezéknek. Halványan zúgott, egy szinte észrevehetetlen rezgés járta át, ami az Antikvárius csontjaiig hatolt. Ez volt, elmélkedett, a bürokratikus enigma végső megtestesülése. A táskájában lévő H-pecsét mintha válaszolt volna erre a H-formára.
Felnyúlt a tárgyért, ujjai bizsergetve várták az érintést. Vajon ez volt a „hiányzó modul”, amit a H-pecsét invitált őt megtalálni? Vagy csak egy újabb darabja a kirakósnak, egy néma kihívás? Ahogy ujjbegyei súrolták a hűvös fémet, a tárgy fényesebben pulzált, és egy halk, szinte dallamos kattogás visszhangzott a szemközti fal felől – egy falról, ami egy pillanattal azelőtt még nem tartalmazott átjárót.