252/9. A Hiányzó Modul – Az Örökké Klakkoló Hivatalnok

Az Antikvárius, mély lélegzetet véve, áthágott a derengő résen, és belépett a vörösen pulzáló folyosóra. A kattogás azonnal körülölelte, egy aprólékos, fülhasogató szimfónia, mintha ezer apró írógép rohamtempóban dolgozna egy könyörtelen határidőre. A rézfogaskerekekkel díszített ajtók mindegyike mögül halk zümmögés, ritmikus kattanás és néha egy halvány, papírra emlékeztető suhogás hallatszott. A levegő most már nemcsak meleg, hanem enyhén tintás is volt, némi fémolaj szagával keverve. Mintha egy gigantikus irodagép gyomrában sétált volna, ahol minden alkatrész a saját, abszurdan fontos feladatát végezte.
Elhaladt egy ajtó mellett, amely résnyire nyitva állt. Bepeekelt. Egy parányi, réz automaton ül egy még parányibb, réz íróasztal mögött, és egy apró pecsétnyomót emelgetett. Nem pecsételt semmit, csak fel-le mozgatta a pecsétet, mintha a mozdulat maga lenne a cél, egyfajta bürokratikus meditáció. A vörös fény végigvezetett a folyosón, egyre mélyebbre és mélyebbre a kattogó mechanizmusok szívébe. Az Antikvárius egyre inkább érezte, hogy nem egy *helyre* tart, hanem egy *állapotba* navigál, Henderson úr legújabb, legbizarrabb létezési formájának bemutatójára.
Végül elérkezett egy nagyobb, nyitott teremhez, ahol a hang már szinte elviselhetetlen volt. A fényforrás innen eredt, egy hatalmas, vörösen izzó, réz szerkezetből, amelynek középpontjában, egy forgó platformon, ott ült – vagy inkább lebegett, rengeteg apró, pulzáló rézvezetékbe csatlakoztatva – Mr. Henderson. Pontosabban: Mr. Henderson torzója. Feje és végtagjai hiányoztak, de a testén, ahol a szíve dobogott volna, most egy bonyolult óramű szerkezet kattogott, és egy kar automatikusan emelt és süllyesztett egy pecsétnyomót.
A pecsétnyomó szüntelenül egy apró, üres papírfecnire ütött, amely azonnal belehullott egy pneumatikus csőrendszerbe. A pecséten egyetlen szó állt, mély, vörös tintával: „HIÁNY”. A *klik-klakk-klik* ebből a végtelen, precíz mozdulatból fakadt. Henderson úr nem *hiányzott*. Ő maga *lett* a Hiány. A mechanikus bejelentés. Az üres aktatáska, az Antikvárius kezében, most már nem egy meghívó volt, hanem egy gyűjtőedény. Arra várt, hogy megteljen mindazzal, ami most már végtelen mennyiségben, újra és újra, hiányozni fog a rendszerből, mert Henderson úr már nem a megoldás, hanem a probléma definíciója volt. Az Antikvárius szeme sarkából észrevett egy másik, vadonatúj, fémből készült aktatáskát, éppen a forgó Henderson mellett elhelyezve, amely szinte hívogatóan tátongott.
By: Meghökkentő mesélő