251/2. Az új beiktatás – A rezonáló protokoll

A sziszegés fémesen vastagon zengett a levegőben, mint egy vén fazék, mely utolsó gőzét adja ki magából. Nem a kiáramló levegő hangja volt, hanem inkább valamié, ami éppen *belépett*. Az Antikvárius keze, mely még mindig a sárgaréz kulcsot tartotta, alig észrevehetően megremegett; egy múló emberi remegés egy egyébként tökéletes bürokratikus gépezeten. Felemelte a kulcsot az Új Vevő felé, akinek tágra nyílt, értetlen félelemmel teli szemei most a hegyén lévő apró, csillogó fogaskerékre szegeződtek.
A fogaskerék zümmögött. Egy halvány, alig érzékelhető rezgés járta át az Új Vevő egész lényét, a lábától felfelé kúszva. Olyan érzés volt, mintha ezer apró fogaskerék kezdett volna forogni benne, illeszkedve, összefonódva, megtalálva előre elrendelt helyüket. Ez nem csupán a helyettesítés sugallata volt; ez egy aprólékos, belső átalakítás. Mintha egy szorgos órásmester épp az utolsó simításokat végezné.
Az Antikvárius, egy magasan képzett sebész ünnepélyességével, aki épp egy rutin vakbélműtétre készül, gyengéden beillesztette a sárgaréz kulcs fogaskerékkel ellátott végét egy alig látható, szinte éteri nyílásba, amely pontosan ott materializálódott, ahol az Új Vevő szegycsontjának kellett volna lennie. Nem volt fájdalom, csak egy különös, rezonáló *kattanás*. Halvány, kékes fény áradt a beillesztés pontjáról, pillanatokra megvilágítva a mélyraktár poros mélységeit.
Az Új Vevő felszisszent, de a hangot gyorsan felváltotta egy mély, ritmikus *tik-tak*, amely nem az Antikvárius zsebéből, hanem a saját mellkasából áradt. Félelme, amely korábban nyers, zsigeri érzelem volt, elkezdett alábbhagyni, helyét egy furcsa, rendezett nyugalom vette át, a menetrendek, űrlapok és határidők csendes megértése. Halvány, tudó mosoly, kísértetiesen emlékeztetve Mr. Hendersonéra, jelent meg az ajkán. Az átalakulás… hatékony volt.
Az Antikvárius visszavonta a kulcsot, melynek sárgaréze most halvány, belső meleggel izzott. Bólintott, mély elégedettséget sugárzó gesztussal. „A beiktatás megtörtént,” mondta, hangjában a könyvelő tökéletes elégedettsége csengett. Az Új Vevő, aki most már inkább egy újonnan beüzemelt Henderson 2.0-nak tűnt, egyenesen állt, tekintete üres volt, de felkészült. Egy halványan kékesen izzó aktatáska anyagtalanul jelent meg a kezében.
A sarokból, ahonnan korábban a pulzáló fény szűrődött, most már egyenletes, monoton zúgás hallatszott, mintha egy hatalmas iktatórendszer épp most kezdte volna meg a működését, mélyen a raktár gyomrában.