Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
251/1. Az új beiktatás — A sárgaréz kulcs rezonanciája
Az Antikvárius, miután megemésztette Henderson úr utolsó, kéken izzó üzenetét, lassan az Új Vevő felé fordult. Tekintetéből eltűnt a korábbi düh, átadva helyét egy olyan higgadt, rendszerező elszántságnak, melyet csak a legapróbb hivatali pontatlanságok képesek kiváltani. Az Új Vevő tehetetlenül ringatózott tovább a mélyraktár zegzugaiban, érezve, hogy valami véglegesen megváltozott. A hideg félelem szorítása egyre erősödött, ahogy hallotta a kattogást, mely most már nem csak távoli visszhang volt, hanem szisztematikus ritmussá vált, mintha valaki egy hatalmas, láthatatlan óraművet húzna fel.
Az Antikvárius nem sietett. Léptei, melyek korábban szaggatottak voltak, most egyenletes, már-már mechanikus pontossággal követték egymást. Megállt az Új Vevő előtt, aki a sziluettje volt annak, amit egykor Henderson úrnak hívtak. Ujjai lassan, megfontoltan elkezdték tapogatni a levegőt, mintha egy láthatatlan felmérést végezne. Nem szólt egy szót sem, de a mozdulatai ékesszólóbbak voltak bármilyen magyarázatnál. Az Új Vevő megpróbált tiltakozni, de csak egy fulladt hörgés hagyta el a torkát, mely elnyelődött a mélyraktár zúgásában és a most már egyre hangosabb kattogásban.
A kattogás a polcok mögül jött, egy sötét sarokból, ahol korábban csak árnyékok rejtőztek. Most azonban egy halvány, pulzáló fény szűrődött ki onnan, mely lassan, ütemesen közeledett. Az Antikvárius egy pillanatra elmosolyodott, egy olyan mosollyal, ami nem ígért semmi jót, csupán a rend és a protokoll diadalát. A „Felvétetett. Folytatódik.” szavak zengtek az Új Vevő elméjében, és hirtelen megértette: nem csupán helyettesítette Hendersont, hanem ő lett Henderson, a bürokratikus gép egy újabb, cserélhető alkatrésze.
Az Antikvárius ekkor lassan felemelte a kezét. Nem a kékesen izzó kartotékot tartotta már, hanem egy apró, csillogó sárgaréz kulcsot. A kulcs végén egy apró, precízen megmunkált fogaskerék volt, mely tökéletesen illeszkedhetett volna valami régimódi óraműbe. A kattogás ekkor abbamaradt. Csend lett. Majd egy éles, sziszegő hang hallatszott, mintha valami hatalmas szerkezet hirtelen nyomás alá került volna.
Az Antikvárius nem sietett. Léptei, melyek korábban szaggatottak voltak, most egyenletes, már-már mechanikus pontossággal követték egymást. Megállt az Új Vevő előtt, aki a sziluettje volt annak, amit egykor Henderson úrnak hívtak. Ujjai lassan, megfontoltan elkezdték tapogatni a levegőt, mintha egy láthatatlan felmérést végezne. Nem szólt egy szót sem, de a mozdulatai ékesszólóbbak voltak bármilyen magyarázatnál. Az Új Vevő megpróbált tiltakozni, de csak egy fulladt hörgés hagyta el a torkát, mely elnyelődött a mélyraktár zúgásában és a most már egyre hangosabb kattogásban.
A kattogás a polcok mögül jött, egy sötét sarokból, ahol korábban csak árnyékok rejtőztek. Most azonban egy halvány, pulzáló fény szűrődött ki onnan, mely lassan, ütemesen közeledett. Az Antikvárius egy pillanatra elmosolyodott, egy olyan mosollyal, ami nem ígért semmi jót, csupán a rend és a protokoll diadalát. A „Felvétetett. Folytatódik.” szavak zengtek az Új Vevő elméjében, és hirtelen megértette: nem csupán helyettesítette Hendersont, hanem ő lett Henderson, a bürokratikus gép egy újabb, cserélhető alkatrésze.
Az Antikvárius ekkor lassan felemelte a kezét. Nem a kékesen izzó kartotékot tartotta már, hanem egy apró, csillogó sárgaréz kulcsot. A kulcs végén egy apró, precízen megmunkált fogaskerék volt, mely tökéletesen illeszkedhetett volna valami régimódi óraműbe. A kattogás ekkor abbamaradt. Csend lett. Majd egy éles, sziszegő hang hallatszott, mintha valami hatalmas szerkezet hirtelen nyomás alá került volna.
Ebben a részben
Szereplők
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
Helyszín
- melyraktar
Előző jelenet szereplői
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.