250/4. Az üres hüvely — A helyettesítési kötelezettség

Az Antikvárius torkán akadt a levegő, de hivatalnok-ösztöne gyorsabb volt a józan észnél. Enyhén megköszörülte a torkát, és olyan magabiztosan igazította meg a pápaszemét, mintha kifejezetten egy üres vászondarabot szándékozott volna bemutatni a nagyérdeműnek.
– Látja? – mutatott a lebegő lepelre emelt hangon. – Henderson úr már teljesítette az adminisztratív átmenetet. Rendkívül hatékony munkatárs, egyetlen felesleges molekulát sem hagy maga után a leltári időszakban.
Az Új Vevő szeme úgy dülledt ki, mint két érett egres. Megrázta a fejét, majd a háta mögé nyúlt, hogy kitapogassa a kivezető ajtó kilincsét, de a falak mögött felzüregő gőznyomás már szilárd fémlemezt tolt a nyílás elé.
– Maga őrült! – préselte ki a szót a vevő, miközben a lepel lassan leereszkedött a puszta padlóra. – Henderson úr nincs itt! Eltűnt!
– Dehogy tűnt el, csupán státuszt váltott – felelte szelíden az Antikvárius, bár a homlokán kövér izzadságcsepp gördült végig. – A helye azonban, mint látja, tökéletesen előkészített. És a nyolcas számú helyettesítési záradék értelmében egyetlen megőrző fülke sem maradhat üresen harminc másodpercnél tovább.
A mennyezetről ekkor gőzsziszegés kíséretében egy súlyos, rézből öntött csipesz ereszkedett alá, amely meglepő gyengédséggel, de határozottan megragadta az Új Vevő kabátjának gallérját.
A sarokban álló bronz csőposta rezes csengője élesen felcsendült.