250/1. A kék fogaskerék — A csőposta üzenete

Az Antikvárius bosszúsan felszisszent, majd a pult alól kirántott egy tollseprűt, mintha a fizika törvényeinek felborulását csupán alapos takarítással el lehetne hárítani. A kéken derengő apró alkatrész azonban nem várta meg a rendcsinálást: ritmikus, fémes csikorgással gurult a könyvespolc mögötti nyílás felé, mintha pontosan ismerte volna saját leltári besorolását.
A hátsó szoba dohos levegőjében a pormaszatolt lámpák egyre halványabban pislákoltak. Az Antikvárius határozott léptekkel követte a csillogó nyomot, ám a derengő résnél megtorpant. Lábánál a kis fémkorong egy utolsót koppant a fapadlón, és tökéletes illeszkedéssel belepattant a fal tövében futó, rézből készült védősínbe. Ebben a pillanatban a fa burkolat mögött mély, gőzsziszegéssel teli morajlás éledt fel, mintha egy elfeledett gépezet kapott volna új erőre.
– Henderson úr! – kiáltotta el magát a tulajdonos szigorúan, miközben gyanakodva méregette a homályos sarkot. – Ha ez megint egy újabb automatizált leltározási kísérlet, garantálom, hogy levonom a fizetéséből!
Válasz helyett a sötétből egy szabályos szünetekkel kattogó csőposta réztartálya gördült ki a porból, és lágy szisszenéssel megállt a csizmája orránál. A henger oldalán vastag, kalligrafikus betűkkel egy újabb felirat állt: „A következő kötelezettség vállalója”. Az Antikvárius óvatosan leereszkedett, és felpattintotta a zárat, miközben a raktár mélyéről egyetlen, szinte hallhatatlan csengettyűhang hallatszott.