249/2. A hatvannégy éves leltár — A téves nyilvántartás

A vastag, bőrbe kötött jegyzőkönyv úgy nyögött fel a pult lapján, mint egy álmából megzavart, kiszáradt hátasló. Az Antikvárius remegő ujjal lapozott vissza hatvannégy évet. A sárgult lapok szélén a tinta rég megbarnult, a bejegyzések bürokratikus szigorúsága azonban semmit sem veszített eredeti fenyegetéséből.
– Milyen néven mondta? – kérdezte az Antikvárius szaggatottan, miközben zsebében a lakat melegedni kezdett, mint egy lázas fémdarab.
– Henderson – vágta rá a látogató feszülten. Szürke kalapja alól riadtan pillantott a polcok sötét zugai felé. – Családi név. A nagyapám precíz ember volt, nem hagyott volna itt semmit ok nélkül.
Az Antikvárius mutatóujja megállott egy halvány, pókhálós bejegyzésen. A dátum hajszálpontosan egyezett. Csakhogy a leltári tétel mellett nem a kért „bőrkötésű kódex” megnevezés szerepelt.
– Itt egy átvétel... – köszörülte meg a torkát az Antikvárius. – De a könyv helyén az áll: „Egy darab falióra-mechanika, melegedő rézkulccsal.” És a beadó aláírása... megegyezik az Ön kézírásával.
A vevő megtorpant. Krétafehérre sápadt, s úgy markolta meg ezüstgombos sétapálcáját, mintha az az utolsó kapaszkodója lenne.
– Ez képtelenség – suttogta hátrálva. – Én hatvannégy éve még nem is éltem.
Ekkor a pult alsó fiókjából halk, fémes kattanás hallatszott, s a réseken át finom gőzsugár csapott ki.