248/6. A fém rezdülése — A forgó alátét

Az Antikvárius meredten bámulta a kicsiny sárgaréz alátétet, amely mintha csak azért gördült volna ki a mélyraktár sötétjéből, hogy flegmán megálljon a poros betonon, minden jel szerint dacolva a gravitációval és a józan ésszel. Pislogott. Lakat, ami pulzál, kattan, és még alkatrészeket is köpköd? Ez már messze túlmutatott a mélyraktár szokásos, enyhe elmeborulásain. Henderson úr alighanem tényleg túlteljesítette önmagát utolsó, immár könyv formájú „életében”. Talán egy előre beprogramozott búcsúajándék, egy ördögi fejtörő a régi munkatársnak. Vagy a rozsda egy különösen agresszív, mutáns formája.
Óvatosan guggolt le ismét, ezúttal olyan áhítattal, amelyet rendszerint csak a Gutenberg-bibliáknak tartogatott. A lakat a kezében kellemesen meleg volt, a rozsdás felület pedig mintha valamivel… simábbá vált volna. Megforgatta, keresve egy illesztési pontot, egy rejtett gombot, bármit, ami magyarázatot adhatott volna a belső kattanásra. Semmi. Csak az a mély, rejtélyes karcolás, ami most valahogy még jobban kiemelkedett. Megböködte az alátétet az ujjával. Az néhány centit gurult, majd újra megállt, mintha egy láthatatlan erő rögzítette volna a helyére. Túlságosan is makulátlan volt a mélyraktár többi elfeledett kacatához képest; egy csillogó idegen, akit valami tévedésből a penész és a bomló papír világába zártak.
„Gerincét,” suttogta, a papíron lévő szót idézve. Vajon a lakatnak is van gerince, amit követni kell? És ha igen, miért pulzál és köpköd sárgaréz alátéteket? Ez már nem is metafora, ez egyenesen metafizika, gondolta, amiért ő sosem volt különösebben oda. A lakat súlya valahogy megváltozott, mintha kicsit könnyebb lenne, vagy épp ellenkezőleg, sokkal sűrűbb. Az Antikvárius homlokráncolva próbált racionális magyarázatot találni a irracionálisra, de a gondolatai egymásba gabalyodtak, mint egy rosszul tárolt kábelköteg.
Ahogy a rendszerezhetetlent próbálta rendszerezni a fejében, a lakat hirtelen ismét megremegett. Ezúttal nem felizzott, hanem egy apró, recsegő hangot adott ki, mintha belül valami bonyolult fogaskerék-mechanizmus fordult volna el. Ezzel egy időben a mellette heverő sárgaréz alátét elkezdett lassan, alig észrevehetően forogni a saját tengelye körül, mintha egy láthatatlan, precíziós óraszerkezet része lenne. A mélyraktár poros csendjében a halk, ritmikus forgás szinte üvöltött. A lakat karcos felületén pedig egy új, alig látható vonal jelent meg, mintha egy rejtélyes térkép rajzolódna ki a fém testén, egy útmutató valami ismeretlen cél felé.