248/3. A kék fénysugár — A gerinc lázadása

A mélykék fénysugár milliméteres pontossággal találta el a padlón heverő Henderson-kötetet, éppen a gerincénél, ahol a ragasztás már egyébként is elengedett. Az Antikvárius visszatartotta a lélegzetét. Arra számított, hogy az egykori ügyintéző hamuvá ég, vagy ami még rosszabb, egy újabb, kitölthetetlen formanyomtatvánnyá szárad. Ehelyett a könyv lapjai vadul pörögni kezdtek, mint egy megbűvölt kártyapakli egy feszült pókerjátszma végén.
A kék fény pásztázta a sorokat. Az Antikvárius, miközben igyekezett egy porlepte polc árnyékába olvadni, hirtelen rájött a szörnyű igazságra. Henderson úr nem a rendszer áldozata volt. Ez a könyvvé változás nem büntetés volt, hanem a legfejlettebb, legpofátlanabb adóelkerülési és rendszer-kijátszási technika, amit a mélyraktár valaha látott. A könyvként létező adminisztrátornak nem kellett számlát adnia, nem vonatkoztak rá a munkaügyi ellenőrzések, és ami a legfontosabb: teljesen mentesült a tíz másodperces panaszkezelési limit alól.
Miközben a fénysugár befejezte a szkennelést, a könyv gerincéből apró, rézszínű kábelvégek bújtak elő, mint fémből gyúrt giliszták. Finom, keresgélő mozdulatokkal elindultak a padló rései felé, hogy csatlakozzanak a mélyben futó hálózathoz. Az Antikvárius elhűlve nézte, ahogy a kötet önálló életre kel, és lassan behúzza magát a polcok alá.
A sarokban egy magányos, sárgaréz csengő halkan megrezdült, bár nem fújta szél.