248/1. A Pulzáló Ajtó — A Könyvek Ritmusában

Az Antikvárius lélegzete is elakadt. Egy szív? A könyvek alatt? A legutóbbi, tíz másodperces panaszfelvétel abszurditása ehhez képest maga volt a zen buddhista meditáció. Pedig már abban is bőven volt ok a fejtörésre, arról nem is beszélve, hogy Henderson úr most egy bőrkötésű enciklopédiaként pihent a létrán. A helyzet súlyosbodott, és a „súlyosbodott” szó is túl könnyed kifejezésnek tűnt. A pulzálás egyre erősödött, mintha a mélyraktár maga lenne egy hatalmas, doboló mellkas. Egy dolog volt, hogy az ember idegrohamot kapjon a bürokratikus útvesztőkben, de az, hogy egy könyvtár polcai alatt szív dobogjon, az már egészen új fejezetet nyitott az irracionális kategóriájában.
Óvatosan, mintha a padló bármelyik pillanatban összeomolhatna alatta, az Antikvárius lecsúszott a létráról. Szeme Henderson úr, a könyv felé siklott. Mozdulatlan volt. Túl mozdulatlan. Semmi sem utalt arra, hogy a belső zárlat után bármiféle digitális túlvilágra „feltöltődött” volna, hacsak nem ez a furcsa pulzálás volt a Végtelen Könyvtár üdvözlőzenéje, ami valljuk be, eléggé ijesztőre sikeredett. A kék fény teljes hiánya, ami korábban Henderson úr elméjét is megbabonázta, most csak a sötétséget tette még nyomasztóbbá.
A fémajtó vastagnak és réginek tűnt, mintha egy elfeledett bunker bejárata lenne, ami évtizedekig rejtőzött a könyvek árnyékában. A pulzálás már nem csak halk volt, hanem érezhető is. A padló enyhén vibrált a lába alatt, és a polcokról is halk suhogás hallatszott, ahogy a könyvek borzongtak a rejtélyes ritmusra. Az Antikvárius tudta, hogy racionális magyarázatot keresni ebben a pillanatban annyi lett volna, mint homokba dugni a fejét, miközben egy tintahal próbálja elmagyarázni a kvantumfizikát. De valami mégis hajtotta előre, egyfajta morbid kíváncsiság, ami felülírta a józan ész minden figyelmeztetését.
Lassan, lépésről lépésre közelített az ajtóhoz, minden egyes dobbanással mélyebbre süllyedve a bizonytalanságba. A fémfelületen nem volt kilincs, csak egy apró, rézszínű gomb, ami a pulzálás ritmusára világított fel és aludt ki. Mintha maga az ajtó is lélegezne, vagy egy saját, belső áramköre lenne, ami most aktiválódott. Az Antikvárius habozott. Mi van odabent? Egy másik Henderson úr, esetleg még könyvesebb formában? Vagy valami teljesen más, valami, ami a Kábelügyintéző Osztály legvadabb rémálmait is felülmúlja? A gomb újra felvillant, hívogatóan, majd ismét elmerült a sötétben, csak a ritmikus dobbanás maradt, mint egy figyelmeztető jelzés a könyvek alatt.