246/6. A láncos osztályozás — Az utolsó láncszem

A *csörömpölés* egyre hangosabb, egyre közelebbinek tűnt, mint valami ősi, rozsdás óramű, ami most épp elindulni készül, hogy felmondja az időt. Az Antikvárius, akinek már a reménykedő arca is olyan volt, mint egy rosszul restaurált festmény, óvatosan lépkedett a hang irányába. A mélyraktár távoli zugaiból érkező zaj lassan egy ritmikus, fémes kattogássá szelídült, ami a padló alól szűrődött fel. Nem csupán lakatok csúsztak láncokon; ez egy egész mechanizmus láncolata volt, amely valami sokkal grandiózusabbat mozgatott.
Ekkor a talpánál egy újabb, hajszálvékony rés nyílt, és halkan felszisszent, mint egy éhes tintahal. A rés egyre szélesebbé vált, majd hangtalanul feltárult egy hatalmas, sötét szakadék. Az Antikvárius belesandított, és amit látott, még őt is szótlanul hagyta – pedig számtalan alkalommal látott már kimondhatatlan dolgokat, szokatlan bibliográfiák lapjain. Egy óriási, több emelet magas, spirál alakú szerkezet tornyosult előtte, melynek minden szintjén sorokba rendezve, apró, fémes karokra függesztve, vastag láncokon lógtak a könyvek.
Ott, a spirál legalsó, éppen megvilágított pontján, mintha csak egy frissen leltározott tétel volna, ott ringatózott Az új vevő, a tekintélyes bőrkötésű kötet. A „Képregények alosztály” felirat most már nem halványan, hanem harsányan világított a gerincén. Egy apró címke is virított mellette: „Forgás: napi 12 óra. Megtekintés: előfizetéses – prémium kategória.” A láncos osztályozás, melyről a rendszer az Antikvárius tudta nélkül beszélt, nem egy metafora volt, hanem a rideg, fémes valóság.
Henderson úr *smiley* arca a kijelzőn, mintha már az elejétől fogva tudta volna, hogy ez lesz a végkifejlet, most olyan szélesen mosolygott, hogy az Antikvárius hirtelen arra gondolt: vajon Hendersonnak is van egy „Mosoly-alosztály” a mélyraktárban, ahová a túlságosan elégedett arcok kerülnek? Az Antikvárius, bár arca eltorzult a meglepetéstől, mégis felfedezett egy furcsa, morbid logikát a rendszerben. A remény, bár csekélyen, de még ott pislákolt benne: talán az „előfizetéses” megtekintés azt is jelenti, hogy egyszer még találkozhat az új vevővel, ha elegendő „prémium kategóriás” kupont gyűjt.
De azt is tudta, hogy a „Képregények alosztály” forgása napi tizenkét óra, ami azt jelenti, hogy az olvasási élmény hosszú távú elkötelezettséget igényel. A mélyraktárban az idő relatív fogalom volt. A bejáratnál, ahonnan érkezett, egy alig hallható, ritmikus *kattanás* hallatszott, mintha egy régi felhúzós óra épp most tette volna meg az utolsó fordulatot, mielőtt a következő történetbe lépne.