245/8. A kiadatlan kötet — A leltározott válasz

A kipattant fiókból finom gőzszál emelkedett a magasba, s a kattogó rézalkatrészek közül egy keskeny, perforált papírszalag kígyózott elő. Az Antikvárius szemüvegét az orrnyergére tolva hajolt a szerkezet fölé, hogy elolvassa a frissen nyomtatott karaktereket. Meggyőződése volt, hogy a mélyraktár automata feldolgozója csupán egy túlbuzgó számlázási tévedést próbál helyrehozni.
– Micsoda pazarlás – mormogta, miközben feszült tekintettel követte a betűket. – A harmadik fejezet stilisztikai korrekcióját nem volt joguk a vevő kontójára terhelni.
A papírszalag azonban nem pénzügyi tételt tartalmazott. A nyomdafesték még meleg volt, amikor a szöveg leírta Henderson úr utolsó, elkeseredett mondatát: „Még nem fejeztem be az olvasást, de a hátam már vászonból van.” Az Antikvárius ujjai megdermedtek a szalag szélén. A félreértés eddig közigazgatási jellegűnek tűnt, ám a fiók mélyén rejtőző apró fogaskerekek hirtelen ritmust váltottak, s a sárgaréz tölcsérből Henderson szaggatott, fémesen csengő hangja hallatszott ki.
– Ön hiányzik a tartalomjegyzékből, uram – suttogta a szerkezet.
Mielőtt az Antikvárius hátraléphetett volna, a fiókból kinyúló kék selyemszál hirtelen áthurkolódott a saját kabátgombján. A szekrény mélyén, a meg nem írt oldalak között egy apró, üres kartotéklap ugrott a nyomtatófej alá, amelyen a gép már el is kezdte karcolni az új tétel nevét.