245/7. A mélyraktári kódex — A kiadatlan panasz

Az Antikvárius nem szokott hozzá a leltárhiány olyan kirívó formáihoz, mint a fallal egybeolvadó, fagyos kék alagutak. A raktározási szabályzat negyedik cikkelye ugyan szigorúan tiltotta az észrevétlen téroldódást, a fonal húzása azonban nem tűrt halasztást. Kimért, lépcsőzetes mozdulatokkal lépett a felnyílt könyvespolchoz, közvetlenül a félbehagyott Henderson-kötet mellé.
A kék derengésből áradó huzat teaporos papírillatot hordozott, és egy végtelenbe nyúló, keskeny folyosót világított meg. A falak nem téglából, hanem szorosan egymásra préselt, még meg nem írt könyvgerincekből álltak, amelyeket vékony sárgaréz huzalok tartottak feszültség alatt. A kék selyemszál egyenesen a folyosó mélyére futott, ahol halk, fémes kattogás jelzett egy újabb feldolgozóegységet.
– A reklamációs tétel megtekintése helyszíni ellenőrzést igényel – állapította meg az Antikvárius halkan, miközben átlépte a polc peremét.
A mélyraktár hűvösében a léptei nem visszhangoztak; a szorosan egymás mellett lévő lapok elnyelték a zajt. Ahogy beljebb haladt, a selyemszál hirtelen megfeszült, s egy monumentális rézöntvényű kartotékszekrény előtt állt meg, amelynek minden egyes fiókjából csilingelő hangok kíséretében egy-egy apró kék fonál tekergett kifelé. Az egyik fiókon réztábla csillogott: „Henderson, H. – kiadatlan fejezetek és törölt panaszok”.
Az Antikvárius kinyújtotta merev ujját a fogantyú felé, ám mielőtt hozzáérhetett volna, a szekrény tetején egy kis sárgaréz harang szólalt meg, s a legfelső fiók magától pattant ki.