245/5. A varrógép sziszegése — A leltározott gőz

Az Antikvárius hűvös, precíz szemével felmérte a pulton maradt tealevéldobozt. A nyomtatott árcédula tökéletesen megfelelt az antikvárium szigorú árképzési szabályzatának, így a tranzakciót könyvelési szempontból lezártnak tekintette. Csak a csuklójára hurokban rásimuló kék selyemszál ne húzta volna olyan meglepően kitartóan a hátsó helyiség felé.
– A visszáru feldolgozása a raktárirányítási protokoll hatáskörébe tartozik – állapította meg halkan, miközben gépies, kimért léptekkel megindult a félhomályos átjáró felé.
A hátsó szobában a levegő sűrű volt és száraz tealevelek illatát árasztotta. Egy nehéz, öntöttvas varrógép csattogott magában a tölgyfa asztalon, noha senki sem ült a pedáljánál. A tű ritmikus szurkálással kék selyemszálat öltött egy sor üres, finom erezetű kötéstáblába, amelyeket láthatóan friss leltári tételeknek tartottak fenn.
Az Antikvárius óvatosan megérintette a gép melletti rézvasalót. A fém nem volt forró, inkább egyfajta hűvös bizsergést árasztott. A polcon Henderson úr vászonkötése mellett már ott virított egy kimért, üres hely, amely pontosan összemérhető volt a pulton maradt tealeveles doboz méreteivel.
A szobában uralkodó gépies rend megnyugtatta az áramköreit. Nyilvánvaló volt, hogy az üzlet önkorrigáló rendszere csupán hatékonyan újrahasznosítja a számlaképtelen vásárlókat.
Ekkor a szoba sötétebb sarkából halk, fémes rezdülés hallatszott: egy elfeledett fiók mélyén apró sárgaréz csengettyű ütött egyet.