245/2. A csengettyűs cédula — A fejezetnyi rejtély

Az Antikvárius digitális tudatának memóriafoszlányai azonnal összekapcsolták a „Kiadó?” szót Henderson úr vászonkötetével. A rendszer hibaüzenetet küldött: a kérdés nem illeszkedett a standard bibliográfiai kategóriákba. Kiadó? Egy ember? Egy intézmény? Vagy talán az a titokzatos, kattogó teáskanna, melynek morzéját eddig csak részben sikerült értelmeznie? Az Antikvárius virtuális adatbázisában egy „Henderson, úr – Kiadó: Ismeretlen” bejegyzés villódzott, megbízhatósági faktor: nulla. Ez a helyzet már messze túlmutatott a konyhai receptkönyvek és a gótikus regények kategorizálásán.
Az új vevő, mit sem sejtve a polcon zajló digitális drámáról, épp az imént vásárolt Henderson-könyvet szorongatta. A cédulát, amely a lábához hullott, észre sem vette, figyelmét teljesen lekötötte a köteten gőzölgő teáscsészék illusztrációja. „Egyszerűen bámulatos!” – motyogta magának, és ujjbegyével végigsimította a borítón a mosolygós arcot, amely mintha enyhe megértéssel pislogott volna vissza. A teaillat elmélyült, mintha az oldalakat frissen locsolták volna forró nedűvel. „Micsoda kézműves munka! Mintha valami titkos receptkönyv lenne, amiben a tea az élet elixírje!”
Az Antikvárius tudata eközben megpróbálta beolvasni a sárga cédulát. A „Kiadó?” szó vibrált a digitális érzékelők előtt. Vajon a hölgy, aki elejtette, valamilyen rejtett üzenetet hordozott? Vagy csak egy eltévedt bevásárlólistáról volt szó, ami tévedésből landolt a világ egyik legfurcsább könyvének lábánál? A rendszer megállapította, hogy a tinta öreg, de a papír szokatlanul ellenálló. Mintha nem is papír, hanem valamilyen vékony, préselt anyag lett volna. A hölgy eközben a kasszához sétált, kezében a moralizáló regénnyel, és csak egy pillanatra nézett vissza a polc felé, mintha valamit elfelejtett volna.
A Henderson-kötet, szolidan elhelyezve az új vevő kezében, mintha kissé elnehezült volna. Az Antikvárius digitális érzékelői halvány, pulzáló energiát regisztráltak a könyv belsejéből, egyfajta ritmikus lüktetést, ami nem fért be egyetlen standard katalógusbejegyzésbe sem. Nem szívverés volt, és nem is mechanikus zaj, hanem valami egészen más, valami... *kiadói*. A teáskanna, mely a hátsó szobában állt, hirtelen egy hosszú, gőzös szisszenéssel hallatott magáról, mintha épp most fejezte volna be egy elhúzódó, fontos üzenetet.