243/8. A kibernetikus leltár — Az önműködő antikvárius

Az Antikvárius fáradtan vánszorgott a „Sci-fi és Fantázia” polcok felé. A zümmögés forrása egy sárgás fénnyel vibráló kábel volt, ami egy „Kibernetika mindenkinek” című kötetből lógott ki. Úgy vélte, végre megértette a mintázatot: ez a kötet lesz a vezérlőegység, amellyel rendet tehet a megvadult gyűjteményben, és talán Henderson urat is visszahozhatja.
A könyvből kinyúló fémcsatlakozó tökéletesen illett a saját csuklóján lévő spirális bevágásba. Az Antikvárius megkönnyebbülten, elszánt rendszergazdaként pattintotta be a csatlakozót a húsába. A felvillanó belső program azonnal elárasztotta a tudatát. Egy másodpercig azt hitte, ő lett a bolt korlátlan ura.
A győzelmi mámort egy száraz kattanás törte meg. Megfordult, és az új vevőre pillantott, aki elégedetten bólintott, majd elővett egy vaskos számlatömböt. Az Antikvárius ekkor eszmélt rá, hogy a csuklójába futó program nem parancssorokat közvetít, hanem egy világító vonalkódot vetít a saját homlokára.
Nem ő gyűjtötte a könyveket. Ő maga volt a legújabb, önműködő polcrendező modell, amit az új vevő épp most vásárolt meg a sarokban vigyorgó kopasz úrtól. Miközben a tudata lassan papírlapokká merevedett, a mélyraktár felől egy nehéz, vasalt ajtó nyikordulása hallatszott, és egy furcsa, gőzölgő teáskanna bukkant fel a sötétben.