243/5. A pulzáló gerinc — A váratlan kollekció

Az Antikvárius, homloka még az ősrégi pergameneknél is mélyebben ráncolódva, óvatosan felegyenesedett a pult mögül. A gondolat, hogy a szél tréfálkozik gondosan katalogizált létezésével, sokkal emészthetőbb volt, mint a valóság. Mégis, a hang határozottnak tűnt, halk surrogás, szinte sóhaj, mely törékeny lapok közül szökött. Végtelennek tetsző könyvsorokra meredt, történetek és tények néma seregére, melyek most talán engedély nélküli új kiadásokat rejtegettek.
Lassan haladt a polcok felé, léptei meglepően nehézkesen koppantak a kopott padlón. Minden lépés csendes tiltakozás volt az elhatalmasodó káosz ellen. Tekintete végigpásztázta a gerinceket, kereste a rendellenességet, egy kifordult kötetet, egy porhólyagot, bármit, ami magyarázatot adhatott volna erre az akusztikus anomáliára. Végül megállt egy résznél, ahol a „Klasszikusok – Kereskedelmi Jog” szekció állt. Egy meglepően vastag kötet, melynek címe „Henderson, a Részvényesek Alapja” volt, mintha éppen akkor került volna a helyére. Gerincén, mintha csak egy rosszul elrejtett könyvjelző lenne, egy vékony, pulzáló kék fonál kandikált ki, pontosan olyan, mint ami a leltárkönyvében is megjelent.
Az Antikvárius lehajolt, és óvatosan megérintette a fonál végét. A kék szál nem volt szilárd. Érezte, hogy az ujjai között vibrál, mint egy alig észrevehető elektromos töltés, vagy egy nagyon távoli szívverés. Nem lehetett kihúzni, és nem lehetett letépni sem. Inkább tűnt úgy, mintha a könyv szerves része lenne, egy újfajta gerinc, egy rejtett erezet. Miközben a fonálra koncentrált, egy másik, alig hallható lapozó hang ütötte meg a fülét, ezúttal a „Kulináris Különlegességek” soráról.