242/3. Az üres oldalak — A pulzáló ér

A vevő, akinek kíváncsisága most már félelmével harcolt, szorította meg a kötetet. A gerinc pulzálása már nem csak a kezében, hanem mintha a karján is végigfutott volna, apró, elektromos bizsergésként. A frissen cserzett bőr illata, amely oly meglepő volt a régi papír szagához képest, szinte kábítóan hatott. Mintha a könyv nem is egy tárgy, hanem egy… egy lélegző lény lett volna a tenyerében. A *dobogás* a falak mögül most már szinkronban lüktetett a spirálok fényével, és a vásárló szívverésével, egy ijesztően összehangolt karmesteri pálca alatt.
A vevő gyorsan körbenézett. Az Antikvárius sehol. Csak a poros polcok, a félhomály, és az a bizonyos *antikváriusos* csend, amit most már a könyv és a falak együttes *pulzálása* tört meg. Megpróbálta felidézni az utolsó pillanatot, amikor látta az öregurat, de a kép homályos volt, mintha az Antikvárius maga is elmosódott volna az emlékei között, mint egy rosszul nyomtatott ábra. Ez a könyv biztosan valami modern művészeti alkotás, gondolta. Egy rendkívül interaktív, multimédiás élmény, amely tapintással és szagokkal is hat! Igen, ez az, egy avantgárd mű. Csak épp a „modern” szó ütközött az Antikvárium minden szegletéből áradó, múzeumot idéző hangulattal.
Újra a lapokhoz fordult, mintha azok válaszokat rejtenének. A pulzáló kék spirál most már olyan erős volt, hogy az összes lapon át derengett, halvány, kékes fényt vetve a vevő ujjaira. Mintha a könyv magába szívta volna a csendet, és most a saját szívverésével töltötte volna meg a teret. A vevő elengedte a borítót, és az oldalak maguktól szétnyíltak egy véletlenszerű ponton, mintha egy láthatatlan kéz lapozott volna bele. Előtte egy teljesen üres, érintetlen oldal feküdt, de a jobb alsó sarokban a spirál már nem csupán lüktetett, hanem mintha egy hajszálvékony, kék ér hálózta volna be a fehérséget, egy apró, láthatatlan tintasugár.
A „modern művészet” elmélete kezdett recsegni-ropogni. Ez már nem csupán interaktív volt, hanem… életre kelő. A vevő megérezte, hogy az Antikvárius talán mégis valahol a közelben van, talán figyel, talán… sajnálja őt. A polcok felé nézett, ahol az Antikvárius által legutóbb ajánlott könyvek sorakoztak. Szeme megakadt egy különösen vaskos, frissen cserzett bőrbe kötött köteten, amelynek gerincén egy apró, ezüstös könyvjelző kilógott. A könyvjelző végén egy hajszálvékony, kék fonal imbolygott, mintha csak a levegő finom mozgása ringatná, és most halk, panaszos nyikorgást adott ki, mintha segítségért kiáltana.