242/2. Az üres lapok — A spirál lüktetése

A vevő, aki még mindig érezte a hideg huzatot a gerincén, habozás nélkül lapozott. Egy bevezetőre, esetleg egy tartalomjegyzékre számított, de csak egy újabb, érintetlen fehér lap fogadta. Majd még egy. És még egy. Minden egyes oldalon ott virított azonban a parányi, finoman lüktető kék spirál a jobb alsó sarokban, egy pulzáló kézjegy, mely szinte észrevehetetlenül nőtt minden lapozással. Mintha maga a könyv tartotta volna vissza a lélegzetét, várakozva.
A makulátlan lapok közül régi papír és valami összetéveszthetetlenül *antikváriusos* illat – állott tea és elfeledett pipadohány keveréke – szállt fel. A vevő homlokát ráncolva megtorpant. Vajon valami avantgárd műalkotásról van szó? Egy különösen minimalista naplóról? Vagy talán egy rendkívül drága, mélykék jegyzetfüzetről? Rettegése egyre inkább átadta helyét egyfajta értetlen, mégis leküzdhetetlen kíváncsiságnak, mintha egy fülbemászó, de megfejthetetlen dallam kerítette volna hatalmába.
A boltból érkező ritmikus *suttogás* kissé felerősödött, most egy alig hallható, ismétlődő *koppanás* kísérte, mintha egy könyvjelző finoman polcnak ütközne. A vevő elhatározta, hogy bátrabb lépésre szánja magát. Több oldalt is átpörgetett egyszerre, kétségbeesetten próbálva bármilyen szöveget, bármilyen tartalmat találni. Ehelyett egy különös érzés futott végig az ujjbegyein. Kevésbé tűnt papír lapozásának, sokkal inkább egy sor vékony, feszes hártya simogatásának.
És minden egyes többszörös lapozással a kék spirál, mely most már minden látható oldalon megjelent, mintha egy kicsit gyorsabban, egy kicsit fényesebben lüktetett volna, néma, mohó várakozásban. A vevő elengedte a lapokat, melyek egy halk *suhanással* simultak el, mintha a kötet maga lélegzett volna fel. Ekkor vette észre, hogy az illat, a finom dohányos-teás aroma, most mintha egy leheletnyit intenzívebbé vált volna, és egy újabb, még rejtélyesebb szag keveredett hozzá: a frissen cserzett bőr enyhe, bizsergető illata. A könyv gerince, ahol az arany dombornyomás díszelgett, most mintha finoman vibrált volna a tenyerében. A *koppanások* ritmusa felgyorsult, már-már dobogássá sűrűsödött, mintha egy láthatatlan, precíz mechanizmus dolgozna valahol a falak mögött.