241/1. Az új látogató — A gyanútlan érdeklődő

A rézharang tiszta, vidám hangja szinte fizikai fájdalmat okozott az Antikváriusnak. Az ajtóban egy köpcös, vizes kalapos úr állt, aki élvezettel szívta be a levegőt, mit sem sejtve arról, hogy a helyiségben terjengő sűrű illat nem egyszerűen ódon papír, hanem friss csontenyv és melegített préselt bőr keveréke.
Hogy elkerülje a katasztrófát – és a polcrendszer újabb, kéretlen bővülését –, az Antikvárius gyorsan a pult alá nyúlt. Csuklóján a bőrbe fúródó fém hűvösen lüktetett. Kényszerű, de megszokott mozdulattal igazította helyére, majd szorosan beillesztette a spirált a csuklóján lévő foglalatba. Egy tompa, belső kattanás jelezte, hogy a gép ideiglenesen megnyugodott, a padló alól hallatszó gőzsziszegés pedig elhalkult.
– Valami igazán tartalmas olvasmányt keresek – mondta az új jövevény, miközben gyanútlanul lépett közelebb a tölgyfa polcokhoz. – Valamit, aminek komoly súlya és egyénisége van.
Az Antikvárius a háta mögé pillantott. A VII. és IX. kötet között a frissen behelyezett VIII-as sárgaréz kapcsa mögül fojtott, de végtelenül elégedett durmolás hallatszott.
– Biztosíthatom – felelte az Antikvárius szárazon –, hogy a legújabb darabjaink szinte megszólalnak a polcon.
A látogató esernyőjéről egy nehéz vízcsepp koppant a padlóra, pontosan oda, ahol a szabómechanizmus rejtett fogaskerekei várakoztak a sötétben.