240/4. A kalibrált vásárló — A leltári bejegyzés

A kék fénnyel derengő sárgaréz mérőszalag tekergőzve indult meg a vásárló bokáját tól felfelé, mint egy túlbuzgó fémes vipera. Precíz, mechanikus kattanásokkal méricskélte a vádli körméretét, majd a térdhajlatnál hirtelen meglódulva, milliméteres pontossággal karcolt apró, szabályos jelöléseket a drága posztónadrág anyagába.
– Páratlan! – csettintett elégedetten a vevő, miközben egyik lábáról a másikra állt, hogy megkönnyítse a szerkezet dolgát. – A csípőméret arányosítása a lexikon vastagságához… Bámulatos ergonómia! Az ember szinte érzi, ahogy a tudomány szó szerint körbeöleli.
Az Antikvárius kétségbeesetten fészkelődött a szája előtt feszülő fonalak fogságában. A pult mélyén lapuló automata azonban nem állt meg a szegélynél: a rézkarok hirtelen nehéz, bordázott kötészeti bőrcsíkokat húztak elő, s apró szegecselő kalapácsok lendültek fel a homályból. A mechanizmus nem egyszerűen mérést végzett; nekilátott az alany gerincének merevítéséhez, pontosan úgy, ahogy a sokkötetes bőrkötésű enciklopédiákat szokás megerősíteni a raktározás előtt.
A gyanútlan férfi még mindig elragadtatva mosolygott, amikor az első sárgaréz csat száraz csattanással rögzítette a fekete bőrszíjat a derekán, tökéletesen egyenes tartásba kényszerítve a gerincét.
– Akkurátus! Egy jó olvasóköpenynek tartása van! – jegyezte meg büszkén, miközben a szerkezet automatikusan egy kis rézbilétát nyomott a gallérjára, melybe frissen gravírozta a következő számsort: B-402/VIII.
A pult alatti sötétségből ekkor nehéz, forró enyvszag csapott fel, s a háttérben félelmetes, ritmikus csattanással csukódott be egy vasból öntött könyvkötészeti prés.