240/3. Az indexelt kuncsaft — A hűségakció csapdája

A rézveretes pánt lágy kattanással feszült rá a vásárló derékszíjjára, ám ahelyett, hogy bántotta volna, egy apró, finoman megmunkált rézjelvényt szegecselt a bőrövre. A szerkezet gőzsziszegéssel kísért, ritmikus kattogásba kezdett, mintha csak egy tiszteletbeli törzsvásárlói kártyát domborítana ki a gyanútlan úriember öltözékének szegélyére.
– Á, a tagsági bónusz! – világosodott meg a vevő arca, miközben elégedetten simította végig a zakóján sárgálló újabb fémpántot. – Különleges gondoskodás a lexikonok kedvelőinek. Feltételezem, a könyvkötés mintázata a csípőméretemhez igazodik majd.
Az Antikvárius torkából hörgő hang szakadt ki, ahogy a csuklóját rögzítő kék fonal még feszültebbé vált. Szerette volna elkiáltani magát, hogy a pult alatti mechanizmus nem tagsági kártyát gyárt, hanem leltári sorozatszámot az élő szövetnek, de a szája előtt keresztbe feszülő pamutszál szigorúan engedelmeskedett a geometrikus szabályoknak.
A gép halk sípolással egy újabb rézorsót tolt előre, amely finom mozdulatokkal kezdte el bevonni a vásárló kabátujját a könyvgerinceknél használt védővászonnal. A vevő azonban elragadtatva bólogatott, meggyőződve arról, hogy a bolt exkluzív ajándékaként épp egy kényelmes, méretre szabott olvasóköpenyt kap a megvásárolandó enciklopédia mellé.
A pult mélyén ekkor felreccsent egy kiszolgált fogaskerék, s a sötét raktárnyílásból baljós, kék fénnyel megvilágított sárgaréz mérőszalag kúszott elő.