240/1. A méretre szabott vevő — A legújabb kollekció

A külső rézkilincs határozottan lenyomódott, s az ajtó feletti csengő vidám, csilingelő hangot adott. Egy élére vasalt nadrágos úriember lépett a helyiségbe, aki láthatóan mit sem sejtetett a tölgyfa pult felől áradó finom gőzről és a tölgyfa lapok alatt lapuló mechanizmus ritmikus kattogásáról.
Az Antikvárius megpróbált udvarias mosollyal meghajolni a jövevény felé, ám a csuklójából kiinduló kék öltés hirtelen megfeszült. A mozdulat féltávon elakadt: a jobb karja szögletesen, szinte gépiesen emelkedett oldalra, mintha egy láthatatlan szabómester épp a vállszélességét kísérelné meg lemérni.
– A legújabb kiadású enciklopédiát keresem – jelentette ki a vásárló, és gyanútlanul a pultnak támaszkodott, pontosan oda, ahol Henderson úr egykori zakója feküdt, immár tökéletesen összehajtva és bevonalkázva. – Bőrkötésben kéne, ha kérhetem.
A pult alatti szerkezet azonnal felmérte az új helyzetet. Egy fémes pukkanással kinyílt a tölgyfa lap közepe, és az önműködő szabóolló éhesen szétnyíló pengékkel lendült elő. Nem a hátsó könyvespolcok felé indult, hanem finom, méricskélő mozdulatokkal körbeudvarolta a látogató kabátujját.
Az Antikvárius – miközben saját karja megmerevedve mutatta a helyes szabásvonalat – még reménykedett abban, hogy a vevő felhalmozott pamutkészletei talán elfedik a bolti anomáliákat. Ám a pult mögül ekkor előgurult egy friss, számozott mérőszalag, és tekergőzve indult meg a gyanútlan vásárló bokája felé.
A falon függő ingaóra kihagyott egy ütést, s a mennyezeti gerendák közül lassan ereszkedni kezdett egy hosszú, rezes varrótű.