239/9. A gallérozott könyv — Az öltés lenyomata

Az Antikvárius óvatosan felemelte a zsebkönyvet, és a hatalmas szabóolló elé tartotta, mintha csak felajánlaná a következő próbára. A gépies eszköz válaszul hirtelen elhallgatott, fémes szívverése leállt. A pengék lassan, de céltudatosan nyíltak szét, nem is annyira vágásra készülve, mint inkább egy tárgy befogadására. Az Antikvárius ösztönösen hátrarántotta a kezét, de a könyvet a helyén tartotta, mint egy óvatos kutató, aki éppen egy ismeretlen fajt etet. A penge hegye finoman megbökdöste a zsebkönyv gerincét, mintha minőséget ellenőrizne, vagy valamilyen bonyolult protokoll első lépését hajtaná végre.
A szabóolló ezután váratlan mozdulattal, egy halk *suhanás* kíséretében elfordult, és a könyv gerincére feküdt, mint egy szelíd, de határozott vasaló. Nem vágott, nem tépett, hanem precízen nyomást gyakorolt. A bőrborítás lassan, szinte láthatatlanul megfeszült, a ráncok kisimultak, a sarkok még lekerekítettebbé váltak. A gépies pontosság, amivel a rozsdás eszköz a feladatot végrehajtotta, már-már ijesztő volt. Az Antikvárius tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy a zsebkönyv, ami percekkel ezelőtt még a „szépen avult” kategóriába tartozott, most olyan kifogástalanul elegáns külsőt öltött, mintha az imént jött volna egy haute couture könyvszalonból.
„Nos, ez legalább hatékony,” morogta, miközben az események abszurditásán igyekezett felülkerekedni. „Nincs többé ferde gerinc, nincs többé behorpadt borító. A jövő könyvtára nemcsak rendszerezett, de egyenesen… *gallérozott*.” A gondolat, hogy hamarosan minden kötetet egy automata szabó ollója fog formára igazítani, egyszerre volt elképesztő és rémisztő. El tudta képzelni a vevőket, akik mostantól „karcsúsított” kiadások után érdeklődnek majd, vagy „alkalmi viseletű” regényeket keresnek, melyek gerince tökéletesen illeszkedik a divatos könyvespolcokhoz.
Az olló egy utolsó, finom *préselést* végzett, majd elengedte a zsebkönyvet, ami most már magabiztosan, szinte kihívóan állt a polcra vasalt társai között. A „művelet” végeztével az olló visszatért az asztal közepére, és folytatta monoton, fémes *kattanását*, mintha mi sem történt volna, csupán egy rutinszerű feladatot pipált volna ki a képzeletbeli listáján. Az Antikvárius felvette a frissen „stilizált” kötetet, és megvizsgálta. A gerinc valóban tökéletes volt, de a borító szélén egy apró, alig látható, kék öltés futott végig, mintha csak egy rejtélyes szabó keze varrta volna össze a lapokat a külvilággal.
A hátsó szoba csendjét hirtelen megtörte egy tompa, távoli *dübörgés* a bolt felől. Mintha valami nehéz, de ritmikus mozgás indult volna el a pult irányából, egy újabb, még felfedezetlen mechanizmus hangja, amely jelezte, hogy a bolt nem csak a szabás terén tartogat meglepetéseket.