239/5. Az egyensúly ára — A mintás gomb korrekciója

Az Antikvárius fanyar méltósággal lépett elő a selyemfüggöny mögül, ügyesen kikerülve a padlón kígyózó kék kapillárisokat. Tekintete először a kifutófiú megbénított bokáira tapadt, majd a frissen érkezett sárgaréz nadrággombra, amely úgy pihent a porban, mint egy eltévedt tizedesjegy az adóbevallásban. A fiú kétségbeesett arccal pislogott rá, abban a reményben, hogy az üzlet tulajdonosa végre elvágja a szorító huzalokat, vagy legalábbis hoz egy száraz felmosórongyot.
– Ez a tétel nem szerepel a szállítólevélen – jegyezte meg az Antikvárius halkan, miközben feszült ujjakkal a gombért nyúlt. – A felesleges tartozékok jelenléte súlyosbítja az egyenleget.
Amint ujjai közé fogta a hideg fémet, a csuklóján lévő vágatban fészkelő spirál apró, elektromos bizsergéssel reagált. A pult mögötti számláló azonnal lefékezte vad pörgését, és egyetlen fenyegető, mély kattanással beállt egy olyan számértékre, amely egy jobb sorsra érdemes könyvelőt is azonnali infarktushoz juttatott volna. A mérlegrendszer sárgaréz huzalai ekkor még egy milliméternyit húztak a fiú cipőjén, finoman megemelve a sarkát, mintha a padló megpróbálná lábujjhegyre kényszeríteni az illetéktelen behatolót.
Az Antikvárius nem sietett a segítségére. Ehelyett a pult felé fordult, és a gombot a legnagyobb precizitással a mérleg sárgaréz serpenyőjébe helyezte. A rendszer elégedett durrogással nyugtázta a korrekciót, de a falak mélyéről ekkor egy egészen másfajta hang indult el: egy lusta, ritmikus kattogás, amely kísértetiesen hasonlított egy lábbal hajtós varrógép munkájára.