238/1. A rézkilincs lendülete — A gyanútlan látogató

Az Antikvárius gondosan feltekerte Mr. Henderson százszázalékos gyapjú szabásmintáját, majd elégedett kattanás kíséretében visszacsúsztatta a textilrészleg alsó polcára, a gombos dobozok mögé. Egy apró, rézfejű porolót vett a kezébe, és könnyed léptekkel átsétált a mélyraktárból az ódon eladótérbe. A szalon levegőjét a megállt idő, az ódon fapác és a frissen polírozott sárgaréz finom keveréke töltötte be.
Az ajtóban egy középkorú, szürke kalapos úriember állt, aki éppen a kabátujján lévő esőcseppeket próbálta elszántan lerázni. Karja alatt egy meglehetősen vastag, bőrkötésű mappát szorongatott, amely láthatóan nehéz volt, mert az úr jobb válla kissé megereszkedett a terhelés alatt.
– Jó napot kívánok! – köszönt a látogató, és miközben belépett, óvatosan körülnézett a tömött polcok között. – Egy egészen sajátos, mondhatni rendkívüli ügyben járok. Azt hallottam a városban, hogy Önöknél a legritkább hagyatékok is méltó otthonra találnak.
Az Antikvárius halkan bólintott, csuklójában a frissen illesztett spirál alig hallhatóan kattant egyet a bőr alatt. Kinyújtotta a kezét a mappa felé, s a pult mögötti lámpa fénye megcsillant a bőrkötés finom, aranyozott szegélyén.
– Nálunk minden tárgy megtalálja a maga pontos helyét, uram – felelte az Antikvárius a maga száraz, kiegyensúlyozott hangján. – Mivel szolgálhatok?
A látogató megkönnyebbülten fellélegzett, és a tölgyfa pultra helyezte a nehéz iratgyűjtőt, amely meglepően kemény, fémes koppanással érkezett meg a fafelületre. A mappa sarkából apró, aranyló porfelhő rezdült a levegőbe.