237/9. A kinyomtatott úriember — A szabásminta végső csattanója

A kékes fény visszacsatolása éles, fémes kattanással futott végig az Antikvárius csuklóján lévő spirálon. A padló deszkái közül előtörő válaszreakció nem földrengés volt, sokkal inkább egy precíz, ipari varrógép lendületes, ütemes csattanása.
A gondosan összehajtogatott, kétdimenziós textilcsomag hirtelen kipattant. Nem fújtató petyhüdt tüdő, nem kinyújtózó emberi kar bújt elő a redőkből, hanem a vászon magától kiterült a padozaton, mint egy tökéletesen kirázott, elegáns futószőnyeg.
A sárgaréz gomb a textília legszélén állapodott meg, közvetlenül egy apró, fekete selyemmel hímzett címke mellett. Az Antikvárius rendszere villámgyorsan kategóriát váltott, ahogy belső optikája beolvasta a tűpontos feliratot: „Mr. Henderson – Szabásminta #237. 100% gyapjú. Csak vegyileg tisztítható.”
A feltételezett, szorongó ügyfél valójában a mélyraktár új kárpit-kollekciójának mintadarabja volt. Soha nem volt háromdimenziós, és soha nem szorult mentésre; csupán a raktári katalógusból csúszott ki a rossz polcra, eltévesztve saját dimenzióját.
Az Antikvárius halkan kattanó csuklóval megigazította a spirált, amely végleg reteszelt a helyére. Odakint, a szalon homályában finom, fémes csengő szava rezdült – egy újabb belépő jelezte érkezését.