235/5. Az elkóborolt alkatrész — A guruló bizonyíték

Az Antikvárius fensőbbséges nyugalommal figyelte a tölgyfa pulton guruló rézfogaskereket. Egy rendes üzletben a potyogó alkatrészek aggodalomra adnának okot, ám az ő világában a felesleg csupán a túlfejlett hatékonyság jele volt. Bizonyára az imént kalibrált csőrendszer vetette ki magából a ballasztot a légnyomás optimalizálása érdekében. Egyfajta automatikus öntisztulás, semmi több.
Finom mozdulattal nyúlt a csipeszért, és felemelte a parányi, még meleg fémdarabot. A fogaskerék fogai tökéletesen tiszták voltak, kenőolajtól mentesek. Az Antikvárius elégedetten kinyitotta a leltárkönyvet, és bejegyezte: „1 db körkörös fém-transzmissziós elem, feleslegesnek nyilvánítva, átmérő: 4 milliméter.” Az adminisztráció megnyugtató rendje mindig elfeledtette a külvilág felesleges zajait.
Amikor azonban letette a tollat, a bal csuklójában száraz feszülést érzett. Felhajtotta keményített ingujját, és döbbenten látta, hogy a bőre alatt, közvetlenül a pulzusvonal helyén, egy sárgaréz szegélyű mélyedés tátong. A tökéletesen kerek nyílás mélységében egy apró, üres tengely várakozott – méretre pontosan akkora, mint a csipeszben tartott fogaskerék.
Mielőtt felfoghatta volna a helyzetet, a padlón újabb fém sűrűségű koccanás hallatszott. Egy második, valamivel nagyobb fogaskerék gurult elő a hátsó szoba sötétjéből, egyenesen a cipője orrához.