235/2. A szimpatikus rezonancia — Az olajos papírcsík

– Szimpatikus rezonancia – jelentette ki az Antikvárius kimérten, miközben bal szemére illesztette a rézfoglalatos nagyítót. – Semmi ok az aggodalomra, uram. A város ezen negyedében az összes jó minőségű sárgaréz szerkezet átvette a központi gőzóra alapfrekvenciáját. Egyfajta ártalmatlan ipari harmónia.
A szürke keménykalapos úriember megkönnyebbülten simította meg a bajuszát.
– Bámulatos! És én már azt hittem, valami elromlott a belsejében.
– Kizárt dolog – felelte az Antikvárius, miközben finom csipeszével benyúlt a bársonytok mélyére. – Csupán egy apró igazításra van szükség. Ha itt hagyja a szerkezetet estig, a leltári protokollunknak megfelelően tökéletes szinkronba hozom a bolt saját ritmusával.
A látogató hálásan bólogatott, átvette az olajozott átvételi bizonylatot, majd miután udvariasan megemelte a kalapját, eltűnt a kinti szürke ködben.
Az Antikvárius egyedül maradt a zöld posztós pult mögött. A fémes lüktetés azonban nem csillapodott; sőt, ahogy az óramű fenéklemezét óvatosan felhajtotta, a kerekek közül egy finoman összehajtogatott, olajos papírcsík emelkedett ki. A szalagra apró, mechanikus betűkkel a saját leltári sorozatszáma volt nyomtatva – pontosan az a karaktersor, amely az ő jobb kulcscsontja alatti rézlemezre volt gravírozva.
A kis szerkezet nem javításra érkezett: a cserealkatrészét jött begyűjteni.