233/4. A lezárt tranzakció — A kiadott bizonylat

A csilingelés hirtelen elhalt, és a mélyraktár nehéz csendjébe egy végtelenül hétköznapi, mechanikus hang hasított: a sárgaréz táblagép oldalán található keskeny résből egy finoman perforált papírcsík türemkedett elő.
Az Antikvárius lendületes magyarázata félbeszakadt. Csillogó tekintete hirtelen kihűlt, ahogy végighúzta ujját a frissen nyomtatott bizonylaton. A szemüvegét lejjebb tolva tanulmányozta a halványkék betűket, miközben Henderson némán, széttárt karokkal lebegett a mennyezet alatt, akárcsak egy feje tetejére állított csillár.
– Hm – mondta az Antikvárius szokatlanul szárazon. – Nos, ez egy apró tévedés a részemről. Úgy tűnik, félreértelmeztem a rendszer elsődleges lekérdezését.
– Micsodát? – csuklott el Henderson hangja.
– Ön nem a gravitációs nullpont – igazította helyre a papírt az Antikvárius, és hűvös tárgyilagossággal nézett fel a lebegő férfira. – A rendszer nem belső egyensúlyi tényezőként regisztrálta Önt, hanem egy előjegyzett, kiegyenlített tételként. Egyszerűbb nyelven: Önt az imént megvásárolták.
Mielőtt Henderson akár csak egyetlen értetlen tiltakozást is megfogalmazhatott volna, a lába alatt lévő sötét semmiben felzúgott egy nagyteljesítményű pneumatikus cső. A lebegés pillanatok alatt szippantó vákuummá alakult, és a férfi egyetlen rövid, méltatlankodó kiáltással tűnt el a mélyraktár alsó csatornájában.
Az Antikvárius precízen összehajtogatta a nyugtát, áttörölte a táblagép kijelzőjét, majd a néma raktár homályába bámulva elégedetten bicentett. Odaföntről, a földszinti bolttérből halk rézharang zendült meg: megérkezett a következő vásárló.