233/2. A nullpont – A rendszerezett káosz középpontja

A mély gongszó zúgása lassan elhalt, vibráló visszhangot hagyva maga után, melyet mintha maga a raktár is magába szívott volna. Az Antikvárius végre felemelte tekintetét a sárgaréz táblagépről, melynek apró fogaskerekei most egyenletes, halk zümmögéssel forogtak. Arcán elégedett mosoly terült el, mintha épp egy tökéletes verset olvasott volna fel, saját maga által.
„Látja, Henderson? A szinkronizáció! A rendszer válaszol. Ön most nem csupán egy tétel, hanem a rendszer *gerincvelője*! A 232/3-as kód aktiválta a raktár gravitációs mezőinek újrakalibrálását.” – magyarázta, szinte átszellemülten. – „A raktár eddigi kaotikus rendje, mely csupán a véletlen szülötte volt, most Ön köré rendezi magát. Ön a katalógus középpontja, a nullpont, melyhez minden más viszonyul!”
Henderson, akinek teste még mindig a fémpor és a polc nyirkos felülete között feszült, megpróbált tiltakozni. „De én… én nem rendszerezni jöttem, hanem leltározni! És… és nem szeretnék gravitációs mezők középpontja lenni!” – hangja remegett, de az Antikvárius már a táblagép felé fordult.
„Pitiáner részletek! A leltározás most egy sokkal magasabb szinten történik! Gondoljon csak bele: a raktár magától rendszereződik, a tételek az Ön adataihoz igazodnak! Ez nem csupán leltár, ez egy *élő algoritmus*!” A táblagép kijelzőjén a számok furcsán, hullámzóan mozogtak, mintha valami láthatatlan erő húzná őket egy központi pont felé. A mélyraktár távoli zugaiból halk, ritmikus koppanások hallatszottak, mintha valami apró, mechanikus teremtmények kezdenének munkába, precízen, ütemesen.