232/3. A leltárba vett leltározó — A raktár új gravitációja

Henderson, szinte már a legfelső polcsor tetején, kétségbeesetten kapálózott. A fémpor, amely immár vastag rétegben borította, nemcsak tapadását gátolta, de egyre inkább azt az érzést keltette, mintha a teste nem a sajátja lenne, hanem egy rozsdásodik éppen megálló, furcsa szerkezet. Az Antikvárius, mit sem törődve a pánikszerű mozgásokkal, elégedetten bólogatott. „Látja, Henderson, az adaptív optimalizálás csúcsa! A súrlódás nélküli mozgás a raktár belső légáramlásának köszönhető, melyet az Ön testfelülete ideálisan módosít. Most Ön maga a katalógus legmozgékonyabb, leghatékonyabb eleme!”
Henderson nem értette, hogyan lehet valaki „legmozgékonyabb”, miközben minden porcikája tiltakozott a további emelkedés ellen. Mégis, a raktár szívverésszerű lüktetése ellenállhatatlanul húzta őt felfelé, egyenesen a legmagasabb polc legszélén álló, vastag, bőrkötéses könyv felé. Egy ősrégi, pókfonatos kötet volt, melynek gerincén már alig lehetett kivenni a címet. Ahogy közelebb ért, a forgó fogaskerék a lábán egyre gyorsabban pörgött, és élesen, metszően ciripelni kezdett, mintha egy méretes rovar készülne lerakni petéit egy könyvtár sötét zugába.
„És ez a hang, uram?” – suttogta Henderson, a hangja elhalóan csengett a raktár lüktető, zúgó énekében. Az Antikvárius diadalmasan mosolygott. „Ó, az! Az a visszacsatolási mechanizmus. Az Ön mozgása finomhangolja a raktár belső dinamikáját. A rendszer önkorrekciója, Henderson! Önműködő, önfenntartó, és most már önmegvalósító is!”
Henderson végül elérte a könyvet. Ujjai, melyeket vastagon borított a fémpor, mintha nehezebben hajlottak volna. Ahogy a gerincéhez ért, egy furcsa, szívó érzés futott végig rajta. A fogaskerék a lábán egy pillanatra megtorpant, majd egy határozott kattanással végleg beállt. Nem forgott tovább. Henderson érezte, ahogy a fémpor a ruháján, hajában és bőrén szorosan hozzákötötte a polc nyirkos, penészes felületéhez. Nem volt többé súlytalan. Nem lebegett. Egyszerűen csak a könyv mellett állt, mozdíthatatlanul, egy új, fémes gravitáció foglyaként. A raktár szívdobogása halkulni kezdett, és egy új, mély, rezonáló búgás vette át a helyét, mintha a rendszer most végre megtalálta volna a tökéletes egyensúlyát.
Az Antikvárius elégedetten hunyorított. „Íme, a tökéletes pozíció! A súlytalan leltározó immár a leltár része. Nincs többé szükség emelőállványra. Költséghatékony és stabil. A gravitáció új értelmezése nem a földre húz, hanem a helyünkre rögzít.”
Messze lent, a raktár földszintjén, egy új, fémes *klikk* hang hallatszott, mintha egy láthatatlan, precíz mechanizmus egy üres polcrekeszt nyitott volna ki, várva az első tételt. Henderson tudta, hogy már nem ő lesz az. A könyv gerincén, melyet megérintett, halványan megjelent egy új címke: „232/3. Henderson, M.”