232/1. A lebegő Henderson — A tökéletes egyensúly illúziója

Az Antikvárius elégedett mosollyal nyugtázta a polc egyenletes zümmögését. „Látja, Henderson? Egy kis olaj, és máris helyreállt a tökéletes harmónia,” mondta, miközben fényesre törölte a szemüvegét. Henderson azonban nem osztozott a lelkesedésben. Bal lába, melybe a fogaskerék vájta magát, tíz centiméterre lebegett a padló felett, egyre gyorsabban pörögve, mintha saját, láthatatlan motorja lenne. A polcból áramló fémízű gőz sűrű felhővé vált körülötte, és édeskésen kúszott az orrába.
„Uram!” – próbálkozott Henderson, hangjában a pánik és a hitetlenkedés keverékével. „A lábam… ez a fogaskerék… lebegek!”
Az Antikvárius lezseren legyintett. „Csak egy apró gravitációs anomália, Henderson. A raktár rezonanciájának mellékhatása. Amint a rendszer elérte az optimális frekvenciát, a tér-idő kontinuitása átmenetileg változik. Semmi rendkívüli. Sőt, gondoljon bele, milyen praktikus ez a súlytalanság a leltározásnál!”
Henderson hiába próbálta a lábát megmozdítani. A fogaskerék mélyen, pulzálva rángatta, mintha valami idegen szív dobogna benne. A gőz, amely eddig csak illatozott, hirtelen lehűlt, és apró, fémes pelyhekben rakódott le az arcára.
„Ez… kellemetlen,” motyogta Henderson, miközben az arcáról próbálta letörölni a fémcsillámokat.
„Tisztán akusztikai jelenség, Henderson. A fémek harmonikus rezgése. A pelyhek pedig kondenzált pára, a hőszabályozás mellékterméke,” magyarázta az Antikvárius, mélyen egy apró karbantartási kézikönyvbe merülve.
Henderson tehetetlenül ingadozott a levegőben, a fogaskerék egyre sebesebben pörgött. A raktár mélyéből eközben halk, sziszegő hang hallatszott, mely mind közelebb kúszott. Ez az „olajozott harmónia” sokkal többe fog kerülni, mint azt az Antikvárius valaha is beismerné, sugallta a falakból áradó zaj.